Miért merül fel a neandervölgyiek visszahozása?
A 2010-ben szekvenált neandervölgyi genom után a tudósok számára világossá vált, hogy a Homo sapiens és a neandervölgyiek keveredtek egymással, és a mai emberek génállományának akár 4%-a is származhat tőlük. Ez a szenzációs felfedezés sokakat izgalomba hozott: ha rendelkezésünkre áll a teljes neandervölgyi DNS, lehetséges lenne ténylegesen visszahozni őket?
George Church, a Harvard professzora már több mint tíz éve optimistán nyilatkozott: szerinte egy extrém módon kockázatvállaló nő – aki vállalja egy neandervölgyi magzat kihordását – segítségével megoldható lenne a klónozás. De ez csak az egyik út; más elképzelések génszerkesztésen, őssejtek használatán alapulnak. A neves Colossal Biosciences cég – Church közreműködésével – gyapjas mamutot, dodót és más kihalt fajokat is szeretne visszahozni, de a neandervölgyiekről egyelőre nincs konkrét tervük.
A tudományos akadályok
Lényeges hangsúlyozni, hogy a neandervölgyiek visszahozása jelenleg elfogadhatatlanul nehéz feladat. Nem elég pusztán egy neandervölgyi genomszekvenciát beilleszteni egy emberi petesejtbe. Az immunrendszer-inkompatibilitás miatt egyetlen beültetett embrió sem fejlődne ki teljesen, ahogy azt a múltban is magas vetélési arányok jelezhették. Emellett szükség lenne élő, ép neandervölgyi sejtre, ilyen azonban legalább 30 ezer éve nem létezik.
A CRISPR-technológia ugyan képes lenne emberi sejteket szerkeszteni és közelebb vinni a neandervölgyi állapothoz, de ettől még nem születne „igazi” neandervölgyi: inkább egy Homo sapiens apró neandervölgyi DNS-darabkákkal. Ráadásul a génszerkesztés pontatlansága további problémákat okozhat.
A base editing nevű újabb módszer gyorsabbá és precízebbé tehetné ezt a folyamatot, így valóban elképzelhető, hogy 20 éven belül technikailag lehetőség nyílna egy teljes neandervölgyi genomú baba világra hozására. Ezzel szemben az etikai és jogi akadályok megoldatlanok maradnak.
Az etika dilemmája
De-extinkciós programba fogni neandervölgyiekkel sokak szerint erkölcsileg vállalhatatlan. Nem csupán azért, mert a „visszateremtendő” személy ehhez nem járulhat hozzá, hanem azért is, mert maga az eljárás tele van kockázatokkal, és senki nem tudja, milyen élet várna egy ilyen emberre. Vannak, akik azzal érvelnek, hogy a természetes úton születő gyermekek sem „egyeznek bele” a világra jövetelbe. Lényeges hangsúlyozni, hogy a jelenlegi tudományos ismeretek alapján nincs bizonyíték arra, hogy a szerkesztett embriók biztonságosak lennének.
Egy magára maradt neandervölgyi valószínűleg társak nélküli életre kényszerülne az emberek között, ami extrém magányosságot és kirekesztettséget jelentene. Rosszabb esetben állatkertekhez hasonlóan mutogatnák őket, ami morálisan elfogadhatatlan, hiszen a neandervölgyiek is emberek voltak, csak másfélék.
A történelmi tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy az emberek gyakran kíméletlenek a „másokkal”, ezért félő, hogy egy neandervölgyi is méltatlan bánásmódban részesülne.
Mire tanítana bennünket egy visszahozott neandervölgyi?
Lényeges hangsúlyozni, hogy a visszahozásuk messze nem adna választ mindarra, amire igazán kíváncsiak vagyunk. A XXI. században született neandervölgyi nem a saját múltjába, kultúrájába vagy környezetébe térne vissza, így nem tudna hiteles információkkal szolgálni a kihalt nép viselkedéséről, eszközeiről vagy nyelvéről.
Egyetlen példány képességeit vizsgálva semmit sem lehetne komolyan megtudni arról, mire volt képes a valódi populáció, ahogyan egyetlen mai emberből sem derülne ki egy egész faj lehetőségeinek tárháza. Ennek alapján megállapítható, hogy a tudományos hozadék erősen kétséges volna.
Jogi kérdés, vagy csak etikátlan?
Ami az eljárás jogi oldalát illeti, a helyzet meglehetősen zavaros. Bár az Egyesült Államokban és Európában tilos az ilyen irányú humángénszerkesztés, egyes országokban egyáltalán nincs erre vonatkozó szabályozás. Elterjedt félelem, hogy egy gazdag magánbefektető kevéssé ellenőrzött országban akár véghez is vihetne egy ilyen kísérletet.
Arthur Caplan bioetikus szerint mindez veszélyes precedenst teremtene, ha a magáncégek kezébe kerülne az ilyen léptékű, „ősember-visszahozó” biotechnológia.
Többet ér egy lelet, mint egy klón
Míg a klónok életre hívásától számos tudós ódzkodik, valós neandervölgyi testmaradványok megtalálása aranyat érne. Ötzi, a jégember, és a „Tollundi ember” esetei is jól példázzák, milyen hihetetlen információmennyiséghez lehet jutni egyetlen, jó állapotban fennmaradt test feltárásával: életmód, betegségek, étrend, halál oka.
Ezzel szemben egy klón életre keltése valójában alig adna többet, mintha csak egy mai Homo sapiens egyetlen példányát tanulmányoznánk.
Ennek alapján megállapítható, hogy a neandervölgyiek visszahozása jóval több veszéllyel és problémával járna, mint amennyi tudományos hasznot hozna – a legjobb lehetőség továbbra is a régi, de konzervált testek kutatása marad.
