A Naprendszer síkjai: fent, lent és mindenhol
A bolygók, köztük a Föld is, nagyjából egy síkban keringenek a Nap körül – ezt hívjuk ekliptikának. Felülről nézve a bolygók az óramutató járásával ellentétesen haladnak ellipszis alakú pályáikon, alulról nézve pedig éppen ellenkező irányban mozognak. Részletesebben: a „lent” a Naprendszerben azt jelenti, hogy az ekliptikai sík alatt vagyunk – de hogy ez mihez képest van „alul”, az már nézőpont kérdése.
Mit is jelent az, hogy „lefelé”?
A gravitáció a mindennapokban egyértelművé teszi, melyik irány a „lefelé” – mindig a Föld közepe felé. Ha Észak-Amerikában a földre mutatsz, és képzeletben húzol egy egyenest a Föld középpontján keresztül, az Ausztráliában éppen az „ég” irányába mutatna. Beláthatjuk, hogy az űrben nincs abszolút „fel” vagy „le” – mindez csak egymáshoz viszonyított irány.
Az űrben is léteznek síkok
Kilépve a Naprendszerből, hasonló szerkezetekkel találkozunk. A Naprendszer a Tejútrendszerben található, amelynek csillagai szintén egy nagy közös sík – a galaktikus sík – mentén keringenek a galaxis középpontja körül. Ez a galaktikus sík körülbelül 60°-os szöget zár be az ekliptika síkjával. A Tejútrendszer egy nagy, ellaposodott korongot alkot, ahol a csillagok, bolygórendszereikkel együtt, a hosszú idő alatt kialakult pályákon mozognak.
Még nagyobb léptékben a Tejútrendszer sem magányos jelenség: a helyi galaxishalmazban – a Lokális Csoportban – lévő galaxisok szintén egy hozzávetőleges közös síkban, a szupergalaktikus síkban rendeződnek el, amely az előzőekhez képest csaknem derékszögben, körülbelül 85°-os szögben áll. Így az, hogy mi tekinthető „alulnak”, mindig attól függ, melyik síkhoz mérjük.
Hogyan alakultak ki ezek a síkok?
Valaha a Naprendszer anyaga egy hatalmas, ritka gáztömeg – a napköd – volt. Idővel minden kis részecske gravitációsan hatott minden másikra. A lassú összetömörülés során az anyagfelhő forogni kezdett, egyre vékonyabbá lapult, és kialakult a forgási sík, amelybe a bolygók rendeződtek. Részletesebben: a por- és gázrészecskék ütközései, kölcsönhatásai lapos koronggá rendezték az anyagot – így jöttek létre a mai égen látható síkok.
Ugyanilyen folyamatok kísérték a Tejútrendszer, majd a Lokális Csoport kialakulását is. Minden ilyen sík az eredeti felhő véletlenszerű forgásirányából és a gravitációs kölcsönhatásokból alakult ki.
Mi van a Föld „alatt” végső soron?
Valójában nincs semmi különleges abban az irányban, amit a Földhöz képest „lefelé”-nek nevezünk, azon kívül, hogy a Naprendszer síkjához mérten ott kevés dolog kering. Ha továbbhaladunk ebbe az irányba, előbb-utóbb csillagokba, más bolygórendszerekbe botlunk, amelyek egészen más pályákon keringenek, még messzebb pedig galaxisok síkjai keresztezik utunkat. A „lefelé” fogalma tehát mindig relatív, univerzális „lent” nem létezik.
Ez a kozmikus rejtvény emlékeztet arra: a helyzetünk a világmindenségben egyszerre meghatározott – és teljesen esetleges. Ami nekünk egyértelmű, más csillagok, sőt más galaxisok lakói számára egészen más lenne.
