Az ifjú Nap viharos múltja
A tudósok szerint a fiatal Nap annyira aktív volt, hogy ezek a gigászi plazmakitörések az ősi Föld, a Mars és a Vénusz környezetét is jelentősen befolyásolhatták. Korábbi kutatások kimutatták, hogy a fiatal Napra hasonlító csillagok – vagyis a Nap „fiatal hasonmásai” – jóval erősebb kitöréseket produkáltak, mint bármelyik, amit a közelmúltban megfigyeltünk.
Ugyan földi távcsövekkel már sikerült hűvös koronakidobódásokat észlelni, a Naphoz hasonló, forró, nagy energiájú CME-k valódi természete és gyakorisága eddig rejtve maradt.
Hogyan vizsgálták a kutatók az EK Draconis csillagot?
Az áttörést egy nemzetközi tudóscsapat érte el, amely a Hubble űrteleszkóp ultraibolya méréseit japán és koreai földi távcsövek optikai megfigyeléseivel kombinálta. Az EK Draconis nevű fiatal csillagot vizsgálták, egyszerre ultraibolya- és hidrogénvonalas (H-alfa) adatokkal.
Ez a kettős megfigyelés lehetővé tette, hogy első alkalommal dokumentálják, hogyan szakad ki forró (100 000 kelvin, 300–550 km/s) plazma, amelyet tíz perccel később egy hűvösebb (10 000 kelvin, 70 km/s) gáztömeg követ.
Miért fontos a lelet?
A kutatók szerint a forró plazma sokkal több energiát hordozott, ami azt jelenti, hogy a fiatal csillagok heves kitörései erős lökéshullámokat és részecskéket indíthattak útnak. Ezek képesek lehettek az ősi bolygólégkörök megváltoztatására vagy akár elpusztítására, sőt, létfontosságú molekulák kialakulásához is hozzájárulhattak.
Ez a felfedezés segít megérteni, hogyan jöhetett létre és maradhatott fenn az élet a Földön – és akár más bolygókon is. A vizsgálat nemzetközi összefogás sikere: a tudományos kíváncsiság határokon átívelve tárta fel a múlt titkait.
