Ősi kozmikus viharfelhők
Érdemes kiemelni, hogy a mai Nap folyamatosan dobja ki a töltött részecskékből álló plazmafelhőket az űrbe, ezeket koronakidobódásnak nevezzük. Ezek nemcsak sarki fényeket okoznak, hanem erős geomágneses viharok formájában is hatnak, amelyek műholdakat, sőt akár villamos hálózatokat is zavarhatnak. Bár az ilyesmi ma ritkább, a fiatal Nap még erőszakosabb kitöréseket produkált. A múltban ezek a csapások jóval gyakoribbak, forróbbak és robbanékonyabbak voltak, ami a Föld és más közeli bolygók – mint a Mars és a Vénusz – légkörét akár gyökeresen is átalakíthatta. A kutatók már régóta keresik a módját, hogy felidézzék, milyen jellegűek lehettek ezek a kitörések, de a valóban nagy energiájú, gyors plazmaáramok közvetlen megfigyelése eddig csak álom maradt.
Kettős hullám: forró és hideg plazma
A Kiotói Egyetem és társszervezetei kutatói idén együttműködve a Hubble űrteleszkóp ultraibolya műszereivel és japán–koreai földi teleszkópokkal végeztek megfigyeléseket. Célpontjuk az EK Draconis volt. Először sikerült egyszerre észlelniük a szupererupció forró (100 000 kelvin, 300–550 km/s, azaz 1080–1980 ezer km/h) és a rá 10 perccel érkező hideg (10 000 kelvin, 70 km/s, azaz kb. 252 ezer km/h) komponensét is. Ez arra utal, hogy az ős-Nap energikus plazmakidobódásai idővel akkora energiát hordoztak, hogy a bolygók légkörét szó szerint felkavarták, akár el is sodorhatták, máskor pedig új molekulákat, például üvegházhatású gázokat szabadíthattak fel.
Az élet vegykonyhája
A tudósok szerint ezek az intenzív napviharok olyan részecskéket és energiát juttathattak a földi légkörbe, amelyek láncreakciókat indítottak el: így születtek azok a biomolekulák és üvegházhatású gázok, amelyek kulcsfontosságúak voltak az élet megjelenéséhez és fennmaradásához. A felfedezések alapján nemcsak a Föld, hanem más bolygók is hasonló forgatókönyv szerint válhattak az élet potenciális bölcsőivé.
Az együttműködés diadala
Bár a világ kutatói országokon átívelő együttműködésben dolgoztak, céljuk közös: feltárni, pontosan mennyiben járultak hozzá az ős-Nap viharai a kozmikus élet elindításához. Az EK Draconis példája most új lendületet ad annak vizsgálatához, hogy az univerzum más részein is kialakulhatott-e az élet a Naphoz hasonló csillagok kitöréseinek köszönhetően.
