Ősi csillagok a galaktikus főutcán
Az azonosított csillagok egészen különösek. Szokatlan kémiai összetételük és a galaktikus koronghoz közel futó pályáik arra utalnak, hogy egy hajdani, idegen galaxishoz tartoztak. Ezek a csillagok valaha hidrogénből és héliumból jöttek létre, a fémeknek nevezett nehezebb elemek nélkül – ebből megállapítható, hogy rendkívül régiek. Az őseik éppen olyan galaxisban tömörültek, mint a Loki, amelyet a kutatók a világegyetem legelső törpegalaxisai közé sorolnak. Részletesebben: minden egyes újabb csillaggeneráció valamivel több nehézelemet örökölt az elődök szupernóbarobbanásai révén, ezért ezek az ősi, „fémhiányos” csillagok szinte időbélyeget viselnek.
A tudósok szerint a galaxisok évmilliárdok alatt, több kisebb galaxis összeolvadásával állnak össze. A számítógépes szimulációk szerint az első, nagy összeolvadásokból származó csillagok ma is a Tejútrendszer legbelső részein rejtőzhetnek. A húsz különös, fémszegény csillag most pontosan ezt az elképzelést támasztja alá: ezek a Naptól mindössze 6500 fényévre találhatók, szinte pontosan a sűrűjében.
Loki trükkje
A csapat a Kanada–Franciaország–Hawaii Teleszkóp segítségével, valamint a Gaia űrtávcső pontos adataival vizsgálta meg a csillagok kémiai összetételét és mozgását. Az derült ki, hogy míg a Tejútrendszer korongjában főként fiatal, fémdús csillagok találhatók, addig ezek a régi csillagok tipikusan törpegalaxisokra jellemző összetételt mutatnak. Ráadásul a vizsgálat szerint egyesek a galaxis forgásával megegyezően, mások azzal szemben mozognak – ez a kettősség további izgalmas kérdéseket vet fel.
Szimulációk szerint, ha a Loki nevű galaxis kellően korán csapódott a még alakuló Tejútrendszerbe – amikor még nem alakult ki igazán a forgó fősíkja –, csillagai ma akár ellentétes irányú pályákat is befuthatnak. Ez a forgószélszerű, kaotikus múlt végül egyértelműen vezethetett oda, amit ma láthatunk: szakadozott, de közös kémiai ujjlenyomatú csillagpopuláció a belső Tejútrendszerben, pontosan ott, ahol a legnehezebben felfedezhetők.
A modellszámítások alapján ez az ősi törpegalaxis nagyjából 1,4 milliárd naptömegű lehetett, mielőtt végleg eltűnt a Tejútrendszer bendőjében. A kutatók nem véletlenül nevezték Lokinak ezt a rejtélyes rendszert: a skandináv mítoszok istenének indítékait szinte lehetetlen kibogozni; a csillagok eredete is igazán trükkös fejtörőnek bizonyult.
Tudományos fogócska: Loki maradványainak keresése
Az ilyen felfedezések segítenek feltérképezni nemcsak a Tejútrendszer múltját, de az univerzum születésének pillanatait is. Részletesebben: a csillagok kémiai vizsgálata és az azokhoz kapcsolódó pályaelemzések újabb bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy tényleg idegen galaxisból származó csillagokat látunk – ennyire összetartó vegyi „aláírást” ritkán találni a Tejútrendszer kiszórt halójában.
De a lelkesedés ellenére a bizonyosság még odébb van; az észlelésekhez hosszú, sokórányi távcsőidő kell – egyetlen csillag is négy óra megfigyelést igényel, ezért a jelenlegi minta még meglehetősen szűkös. Az MI és a következő generációs spektroszkópiai műszerek forradalmasíthatják a kutatást: hamarosan több száz ősi, fémszegény csillag pontos mozgását és összetételét térképezhetik fel.
A történet tanulsága egyértelmű: a Tejútrendszer csak látszólag állandó és békés világ – mélyében a fiatal univerzum vérzivataros múltjának maradványait rejti, olyanokat, mint Loki galaxisának titokzatos csontjai.
