A középkor szuperszállítója: a Svaelget 2
A Svaelget 2 névre keresztelt hajó egy úgynevezett kog volt: széles, lapos fenekű, magas oldalfalú, nyitott rakterű kereskedőhajó, amely egyetlen árbocon hatalmas, négyzet alakú vitorlát hordozott. Ez a típus a viking korban elterjedt knarr fejlettebb, nagyobb változata volt, igazi „szuperkamion” a korabeli Európa vizein. A hajótársaival ellentétben azonban ez a példány nem jutott el rendeltetési helyére.
A legtöbb kog 15–25 méter hosszú és 5–8 méter széles volt, 200 tonna árut szállíthatott – ez már önmagában is tekintélyes méretnek számított. A Svaelget 2 viszont minden eddigit felülmúlt: 28 méter hosszú, 9 méter széles, és közel 300 tonna teherbírással rendelkezett. Mérete a szakértőket is meglepte, ami végleg bebizonyította, hogy a középkori hajóépítés ilyen gigászi példányokra is képes volt.
A 1400-as évek elején a kereskedőréteg gyorsan gazdagodott, és a kogok fejlődése is jelzi a gazdaság erejét. Az ilyen hatalmas hajók elkészítése nagy befektetést igényelt, amelynek megtérülését joggal várták el. A Svaelget 2 építéséhez a vázhoz holland, a külső borításhoz pedig lengyel tölgyet használtak fel, ami a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok és árucserék élénkségére utal. A kogok forradalmasították Észak-Európa kereskedelmét, lehetővé téve a korábban elképzelhetetlen mértékű árumozgatást.
Rendkívüli szerkezet, páratlan épségben
Mintegy 600 éven át vastag homokréteg konzerválta a hajó jobb oldalát, emiatt számos, eddig csak illusztrációkon ismert részlet maradt épségben. A hajók felsőbb szerkezeti elemei – fedélzet, árboc, felépítmények – általában gyorsan elenyésznek, a régészek többnyire csak a gerinc alsó részeit találják meg.
Most azonban kézzel fogható részletességgel tanulmányozhatták a kötélzetet, a konyhát, sőt a hajó tatján magasodó, fából épült „kastélyt” is, amely védelmet nyújtott a legénységnek. Korabeli rajzok és leírások szerint ezek a felépítmények mind az orron, mind a tatnál megtalálhatók voltak, de eddig nem volt lehetőség közvetlenül tanulmányozni őket. A felfedezés azt is bizonyítja, hogy ezek jelentős áttörést jelentettek a viking hajók nyitott fedélzeteihez képest.
A fedélzeten és környékén rábukkantak olyan kötelekre, láncokra is, amelyek a rakomány rögzítését, az árboc és a vitorla mozgatását szolgálták – mindez ritka bepillantást enged a hajó mindennapi működésébe.
Középkori tengerészek élete
A hajón valószínűleg 30–45 fős legénység dolgozott. Bár emberi maradványokat nem találtak, számos személyes tárgy – fésű, cipő, rózsafüzér, étkező- és használati eszköz – is előkerült. Ezek alapján sejthető, hogy a tengerészek igyekeztek a szárazföldi mindennapokat a tengerre is magukkal vinni; kéznél volt a fésű és a rózsafüzér, de a meleg étel sem hiányozhatott.
Emellett a hajón tégla- vagy cserépkályhán főzhettek a tengerészek; nemcsak száraz élelmet és hideg fogásokat fogyasztottak, hanem időnként meleg ételt is. Ezt a kényelmet a fedélzeti konyha tette lehetővé, amely akkoriban újdonságnak számított.
Hová lett a rakomány?
Általában a hajóroncsokat a ballasztkő alapján azonosítják, amely a hajó stabilitását szolgálta üres raktér esetén. A Svaelget 2-n viszont nem találtak ballasztkövet, ami arra utal, hogy a hajó megrakodva szállította a rakományt, amikor elsüllyedt.
A legszokásosabb áruféleségek – mint a gabona, textil, só, fa és egyéb alapanyagok – általában hordókban, ládákban vagy kötegekben voltak. Ezek – lévén úszóképesek – a hajó süllyedésekor a vízre kerültek, így részben a partra sodródhattak, részben pedig a tengeri áramlatok elszállíthatták őket ismeretlen helyekre.
Előfordulhatott az is, hogy a partlakók örültek a váratlan „tenger ajándékának”, de a raktér jelentős része valószínűleg örökre eltűnt a hullámok mélyén. A történet itt éles fordulatot vett, ami rendkívül ritka lehetőséget kínál a régészeknek, hogy megértsék, hogyan éltek és dolgoztak a középkori hajókon.
