Az első laboratóriumi vizsgálatok eredményei
Fontos, hogy a gömb szöveteit mikroszkóp alatt is megvizsgálták. Ennek során apró csalánsejteket (nematocisztákat) találtak a mintában, amelyek az úgynevezett Cnidaria törzset jellemzik – ehhez tartoznak a medúzák, hidrák, tengeri rózsák és korallok is. Kiderült, hogy a spirális csalánsejtek (spirociszták) jelenléte kizárólag a Hexacorallia osztály sajátossága. Ez az osztály mintegy 4000 fajból áll, így jelentősen leszűkült a keresési kör.
A genetikai vizsgálat és a rejtélyes lény
A további genetikai tesztek során többféle mikroorganizmusra és egy tengeri rózsaszerű élőlényre, a Relicanthus daphneae nevű fajra utaló eredményeket kaptak. Egy, a Relicanthus daphneae példányait már régóta tanulmányozó kutató felismerte, hogy a gömb valójában ennek az állatnak a bőrszerű váladéka. Ez a szerkezet az, amit a tengeri rózsa kiválaszt maga alá, amikor a sziklához erősíti magát. Ezek szerint a gömb egyfajta ragasztóként szolgál: az állat képes leszakadni róla, odébb vándorol, és újabb ilyen “arany burkot” hoz létre magának.
Még mindig van mit megfejteni a mélytengeri lényekről
Bár egyes tudósok szerint a Relicanthus daphneae csupán “tengeri rózsaszerű” állat, mások szerint morfológiailag egyértelműen a tengeri rózsák közé tartozik – csak épp túl kevés a minta ahhoz, hogy végleges választ adhassanak. Feltételezések szerint akár egy ősi leszármazási ágból származhat, ami magyarázná, miért olyan nehéz besorolni.
Új nyomok a mélytengeri élővilág felfedezéséhez
A Relicanthus daphneae elsősorban a csendes-óceáni, déli- és indiai-óceáni hidrotermális kürtők környékén található meg, de lehet, hogy sokkal elterjedtebb, mint gondolnánk. Most, hogy tudjuk, aranyszínű gömböket hagy maga után, a tudósok reálisabb képet kaphatnak arról, milyen sok helyen fordulhat elő. Ez az új információ segíthet a mélytengeri élővilág további rejtélyeinek feltárásában.
