Az optikai trükk, ami átver: milyen színű a pont?

Egy látszólag pofonegyszerű, pontokból álló optikai illúzió megdöbbentő dolgokat árul el arról, hogyan érzékeljük a színeket. Hinnerk Schulz-Hildebrandt, a Harvard Orvostudományi Karának mérnöke véletlenül bukkant rá a jelenségre, amikor egy repülőútvonal-térképét nézte a telefonján. A repülőgép útvonalát jelző vonal közvetlenül nézve lilásnak, perifériás látásban viszont kéknek tűnt – és ahogy a tekintete vándorolt, a szín folyamatosan változott.

Miért csal meg a szemünk?

A retinánkban található úgynevezett csapok – színérzékelő sejtek – segítik a látásunkat. A sárgafoltban (fovea centralis) különösen kevés kék fényre érzékeny csap található. Ezért közvetlen ránézéskor agyunk hajlamos a középen lévő pontokat inkább lilának látni, míg a periférián – ahol több a kék fényre érzékeny csap – kékként jelennek meg ugyanazok a pontok.

Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a fovea előtt található egy sárga pigmentréteg, amely mintegy belső napszemüvegként viselkedik: elnyeli a kék és az ibolyafényt, mielőtt az elérhetné a csapokat. Így a központi látásunkban eleve kevésbé látjuk a kéket, de ezt az agyunk általában „kalibrálja”, ezért nem is vesszük észre.

Különös illúziók és kísérletek

A kéket elnyelő pigmentek olykor előidézhetik a Maxwell-folt nevű vöröses foltot is középen. Tavaly Akiyoshi Kitaoka japán pszichológus egy másik optikai illúzióval – változatos színű pontokat zöld vagy kék háttéren megjelenítve – mutatta meg ugyanezt a színérzékelési hiányosságot.

Mélyebb hatások – agyi csalafintaságok

A Schulz-Hildebrandt-féle kilencpontos illúzió azért is különösen hatásos, mert a kék háttér erősíti a színhatást. A szimultán kontraszt nevű folyamat miatt, ha egy szürke pötty piros háttérre kerül, zöldesnek látjuk, míg a kékeslila pötty kék háttéren még erősebb lila hatást kelt. Végül ez a kombináció káprázatos illúziót okoz.

Nem újdonság, hanem sok régi folyamat ügyes kihasználása ez az új illúzió – de olyan eredménnyel, amelyen még a tudósok is elcsodálkoznak.

2026, adrienne, www.scientificamerican.com alapján