
Rejtőzködős kísérletek és hangfelismerés
Kanzi az egyik legismertebb bonobó, aki részt vett egy olyan feladatban, ahol két jól ismert gondozója különböző akadályok mögé bújt el előtte. Kanzi számára az egyik gondozó fényképét mutatták fel, és neki ki kellett találnia, hogy a három lehetséges rejtekhely közül melyik mögött bújt el az illető. Nem elhanyagolható tényező, hogy a tesztet többféle variációban, többször ismételték, ennek ellenére rendkívül gyorsan megértette a feladat lényegét, és meglepően jól teljesített.
A kísérlet igazi újdonsága azonban az volt, hogy Kanzi nemcsak arcról volt képes felismerni a gondozókat, hanem hang alapján is. A gondozók ezúttal úgy bújtak el, hogy Kanzi nem látta, melyik akadály mögött rejtőznek, majd mindketten felkiáltottak neki: “Szia, Kanzi!” Ezután ismét fényképet mutattak neki, és neki ki kellett választania, melyik rejtekhelyen van a hallott hang tulajdonosa. Kanzi még ebben a nehezített helyzetben is magabiztosan teljesített, főleg az egyik gondozója esetében, és jól társította a hangot az archoz.
Társas memóriájuk összetettsége
A bonobók és a csimpánzok a vadonban is folyamatosan sűrű erdőkben élnek, ahol a társak gyakran eltűnnek a látótérből. Ezért komoly előnyt jelent, ha fejben képesek követni, hogy ismerőseik merre járnak, sőt, ha emlékeznek azok arcára, hangjára és a hozzájuk tartozó élményekre is. Kanzi teljesítménye alapján megállapítható, hogy a bonobók fejében az arckép és a hangkép összekapcsolódik, vagyis integrált társas memóriával rendelkeznek.
Mindez árnyalja azt a képet, hogy csak az ember lenne képes komplex társas kapcsolati háló fejben tartására és menedzselésére. Bár Kanzi is hibázott néha, képességei azt sejtetik, hogy a társas intelligencia közös evolúciós gyökerű lehet, és nem kizárólag az emberre jellemző fejlettség. Mindezek ellenére továbbra is kérdés, hány ismerőst képesek egyszerre fejben tartani a bonobók, és meddig emlékeznek ezekre az információkra.
A kutatások tétje és jövője
A társas élet bonyolultsága nemcsak az embereknél, hanem a legközelebbi rokonainknál is jelen van. A kutatások jelentősége túlmutat az állati viselkedés megértésén; segíthet abban is, hogy jobban megismerjük saját társas működésünket, sőt, hozzájárulhat a veszélyeztetett bonobók védelméhez. Ennek alapján megállapítható, hogy az ember és a bonobó agya között jóval kevesebb a különbség, mint azt eddig gondoltuk.