Az ajtók mögött: bántalmazás, elhanyagolás és bíróság
Taylor szerint már a belépés pillanatában furcsa, ellenséges légkör fogadta; a gyerekek ellenségesen bántak egymással, a dolgozók pedig egymás ellen uszították őket. Ma Taylor és édesanyja egyike annak a 15 családnak, amelyek polgári perben követelnek kártérítést a CALO-tól bántalmazás, elhanyagolás, érzelmi károkozás és testi sértések miatt. Az intézmény tagad, ám Taylor tapasztalatát más családok, régi gondozottak és volt dolgozók is visszaigazolták: a beszámolók szerint a központban rendszeres volt az erőszak, a káosz, és a személyzet sem volt mindig ártatlan.
A rendőrségi dokumentumok szerint az elmúlt tíz évben a CALO címére több mint 400 bejelentés érkezett a helyi seriffhivatalhoz. A jelentések közt szerepel például, hogy egy 12 éves lány görcsrohamot kapott egy ismeretlen tárgy lenyelése után, vagy egy másik lakó a WC-t felszedve önmagát sebesítette meg súlyosan, de előfordult, hogy gyermekek hegyes, letört faágakkal támadtak a személyzetre.
Elvétve a dolgozók is bűnözőknek bizonyultak: négy exalkalmazottat jogerősen elítéltek a CALO-nál eltöltött idejükben elkövetett bűncselekmények miatt – ezek között volt szexuális erőszak és gyermekpornográfia birtoklása is. Az intézmény közleménye szerint minden érintettet alaposan ellenőriztek, a bűneseteket jelentették, a dolgozókat felfüggesztették, majd eltávolították.
A megyei ügyész, Caleb Cunningham, szerint a probléma országos: a rendszerből kimarad minden rendes ellenőrzés, az ágazat szinte őrizetlenül működik. Missouri szociális szolgálatai az elmúlt húsz évben legalább öt fizikai és öt szexuális bántalmazásos esetet jegyeztek fel a CALO-nál. Az államügyész jelenleg nem nyomoz az ügyben.
Állami pénzek, homályos szabályok
Taylor elhelyezése részben Washington állam iskolai keretéből történt, mivel autista. Az amerikai fogyatékkal élők oktatási törvénye garantálja, hogy ezek a tanulók a „legkevésbé korlátozó” környezetben tanulhassanak, ezért néha magánintézeteket is az állam, illetve az önkormányzat finanszíroz. Taylor később megsérült egy, a személyzet által alkalmazott testi kényszerítés miatt, édesanyja pedig próbálta elérni, hogy az iskola eltávolítsa a CALO-t a javasolt helyek listájáról – sikertelenül.
Szövetségi szinten nincs egységes szabályozás, az ellenőrzés államonként változó. Egy 2024-es szenátusi vizsgálat szerint négy nagy kezelőhálózat milliárdokat kapott állami pénzekből, miközben többször dokumentáltan alacsony színvonalon működtek. Bár ez a vizsgálat nem terjedt ki a CALO-ra, a piac egészét súlyos problémák jellemzik.
Jeff Merkley szenátor pártok feletti együttműködéssel vitte át az Intézményi Gyermekbántalmazás Megállításáról szóló törvényt (Stop Institutional Child Abuse Act), melyet Paris Hilton is támogatott – de a törvény csupán egy vizsgálatot kezdeményez, új országos sztenderdet nem ír elő. Eredményei legkorábban 2027-ben várhatók.
Az ellátás ára: mentés kevés választási lehetőséggel
Nem mindenki él át drámát az ilyen intézményekben, viszont anyagilag a legtöbben tönkremennek. Luca tizenkét évesen került terápiás bentlakásos programba, és édesanyja szerint ez mentette meg. Szerinte ott igazán törődtek vele; nem pusztán intézeti dolgozóként bántak vele. A család megtakarításait és két nyugdíjalapját teljesen felélte, sőt még kölcsönt is felvett. A havi díj 4,4 millió forint körül volt, összesen közel 180 millió forintot költöttek az ellátásra, melyből legfeljebb harmadát térítették vissza.
Miközben az ilyen intézetek száma csökken, az ellátás iránti igény változatlanul magas. Az érintett családok átláthatóbb rendszert, szigorúbb ellenőrzést, egységes engedélyezést és panasznyilvántartást, valamint az esetek alapos dokumentálását sürgetik.
Összefoglalásként megjegyezhető, hogy
Nemcsak az egyes programok önkényessége és az előforduló bántalmazási ügyek aggasztóak, hanem az is, hogy az amerikai „problémás tinik” intézeti világában az ellátott gyermekek jogai, az állami ellenőrzés, a pénzügyi terhek, sőt az ellátás színvonala is kiszámíthatatlan. Miközben a szülők az utolsó reményként veszik igénybe ezeket az intézményeket, gyakran pont maga a rendszer okoz további traumákat, vagy épp lehetetleníti el anyagilag a családokat. Az igazi megoldást egy átlátható, felelősségre vonható, gyermekközpontú szabályozás jelenthetné – de erre még várni kell.
