Az emberi szervhiány miatt dübörögnek a xenotranszplantációs kísérletek
Jelenleg több mint százezer beteg vár új szervre csak az Egyesült Államokban. A kereslet messze meghaladja a kínálatot; a hiány évente több ezer életet követel, mire végre sorra kerülnének. Évtizedek óta kísérleteznek állati szervek átültetésével – a hatvanas években páviánszívvel próbálkoztak, mostanában pedig génmódosított sertésekkel.
A legfőbb akadály mindig is az immunrendszer volt: az idegen sejteket a szervezet támadónak tekinti, és megtámadja. Hiába volt januárban egy reménykeltő eset New Hampshire-ben, ahol egy férfi génszerkesztett sertésvesét kapott – kilenc hónap múlva a szerv működése hanyatlott, végül el kellett távolítani, pedig ekkor is nagyon erős immunelnyomó gyógyszereket alkalmaztak. Ember–ember átültetés esetén is életre szóló immunelnyomás szükséges, nemhogy állat–ember transzplantációknál.
Ezért bíztak egy másik módszerben: ha a sertés embriójából kiiktatják a veseképződésért felelős géneket, majd humán őssejteket fecskendeznek be, akkor elvileg a sertés később teljesen emberi sejtekből épülő vesét növeszt. Ez, mivel genetikailag a beteghez igazítható, akár teljesen kiküszöbölhetné az immunválaszt.
Elsőre egyszerűnek tűnik, de a gyakorlatban a sertés és az emberi sejtek eltérő fejlődési sebessége komoly akadályt jelent. Ettől függetlenül már öt évvel a 2015-ös NIH-moratórium előtt képesek voltak patkányhasnyálmirigyet egérben növeszteni. Ez is azt mutatta: nem sci-fi volt az ötlet, hanem működő technológia.
Az etikai akadályok – miért tiltotta be az NIH?
A kutatások leállítása mögötti ok nem elsősorban a tudományos kockázat volt, hanem erkölcsi aggályok. Sok döntéshozó attól tartott: ha humán sejtek elterjednek az állati szervezetben, akár az agyban is, akkor elmosódhat a határ ember és állat között. Az NIH figyelmeztetett, hogy egy ilyen „emberállat kiméra” állati elméjét akár „lényegesen módosíthatja” az emberi sejtek jelenléte. Ügyvédek és jogvédők már azt vizionálták, hogy ilyen hibrideknek „emberi jogokat” kellene biztosítani, ha ténylegesen emberhez hasonló tudatra tesznek szert.
A vita középpontjában az áll, mikortól kell egy állatnak magasabb erkölcsi státuszt tulajdonítani: attól kezdve-e, hogy elkezd érzékelni, önreflexióval bír, vagy tudatos lény lesz. Egy szenzitív állat elkerüli a fájdalmat, de egy önreflexióval rendelkező élőlény már azt is felfogja, hogy vele történik valami rossz, ami összetettebb szenvedést jelent. Ez valóban elmélyíti az erkölcsi kérdéseket.
Téves érvek az NIH moratóriuma mögött
Az amerikai tiltás alapvető logikai hibát tartalmaz. Ha ugyanis az önreflexió vagy más, összetett tudati képesség tényleg magasabb erkölcsi státuszt jelentene, akkor éppolyan fontos lenne delfin- vagy főemlőssejtek beültetésétől is tartani, nemcsak emberi sejtek esetén. Mégsem így tesznek – nem a tudatosság mértéke a döntő, hanem az, hogy valami ember-e.
A jelenlegi szabályozás minden embert védelemben részesít, függetlenül attól, pontosan milyen szellemi képességei vannak. Ez nem az öntudat szintjéből vagy a racionális gondolkodásból fakad, hanem pusztán abból, hogy valaki az emberi fajhoz tartozik.
Ettől függetlenül, ha egy sertésembrió elég közel kerülne ahhoz, hogy „szinte embernek” számítson, akkor ugyanazok a szabályok vonatkoznának rá is, mint egy emberre. Maga az, hogy egy sertésben vannak emberi sejtek, ettől még nem emeli „fél-emberré”. A beültetett sertésvese esetétől sem lesz az ember „félig donor”. Jelenleg mégis úgy kezelik: egy sertés, amelyben megjelennek emberi sejtek, rögtön „túl emberivé” válhat.
Felmerülhet vitatható érvként az állatok etikai felhasználása, de a moratórium fő érve – hogy a humán sejtek túlzottan emberivé változtatják a sertést – hibás logikán alapul. Az erkölcsi státuszunk nem az agysejtek típusától, hanem az emberi mivoltunktól függ.
