Különleges szerepben az óangol nyelv
A vers jelentősége elsősorban abban rejlik, ahogyan a kéziratban megjelenik. Míg a két másik korábbi kéziratban, amelyeket Cambridge-ben és Szentpéterváron őriznek, a vers főként latinul olvasható, s az óangol sorokat csak később írták a margóra vagy a szöveg végére, ebben a most megtalált példányban az óangol Caedmon himnusza (Caedmon’s Hymn) közvetlenül beépült az eredeti latin szövegbe. Ebből adódóan az a következtetés vonható le, hogy a középkori olvasók nagyra értékelték az angol költészetet – az óangol sorokat nem mellékes kiegészítésként, hanem önálló irodalmi értékként kezelték.
A Caedmon-himnusz eredete
A Caedmon-himnusz egy kilencsoros óangol vers, amely Isten teremtő erejét dicsőíti. Az, hogy napjainkig fennmaradt, annak köszönhető, hogy bekerült Az angol nép egyháztörténete (Ecclesiastical History of the English People) című mű egyes kézirataiba, amelyet az angol szerzetes, Bede írt a 8. században, latin nyelven. A hagyomány szerint maga Caedmon, egy whitby-i marhapásztor írta a verset, miután isteni sugallatra dalra fakadt.
A most felfedezett kéziratot a Trinity College Dublin két középkori kéziratszakértője, Dr. Elisabetta Magnanti és Dr. Mark Faulkner azonosította. Megállapításaikat az Early Medieval England and its Neighbours című tudományos folyóiratban publikálták.
Egy elveszettnek hitt kézirat kalandos útja
A Bede történetét tartalmazó legalább 160 fennmaradt példány egyike ez a kézirat. A Nonantola bencés kolostorban, Észak-Itáliában készült valamikor 800 és 830 között, majd hosszú, bonyolult utat járt be: a napóleoni háborúk idején a római San Bernardo alle Terme templomba szállították biztonságba, később többször ellopták, több magánkézbe került, végül a Római Nemzeti Központi Könyvtár vásárolta meg. Azonban ez a körülményes tulajdonlástörténet azt eredményezte, hogy évtizedekig mindenki elveszettnek hitte a kéziratot. Csak akkor fedezték fel újra a jelentőségét, amikor a könyvtár digitalizálta az anyagot.
A könyvtár ma a Nonantola bencés apátság legnagyobb korai kéziratgyűjteményét őrzi: 45 kéziratot őriz a 6–12. századból, két különálló gyűjteményben. A teljes Nonantola-gyűjtemény elérhető digitális formában a könyvtár honlapján, amely már további 500 kéziratot tett szabadon hozzáférhetővé. Egy nagyszabású digitalizálási projekt révén hamarosan 110 000 további kéziratról készült filmfelvétel is elérhető lesz, ezzel mintegy 40 millió oldalnyi anyag válik kutathatóvá szerte a világból.
Kultúrtörténeti jelentőség: az első angol irodalmi emlék
Az óangol szövegek közül mindössze 3 millió szó maradt ránk, ezek túlnyomó többsége a 10–11. századból származik. Ezzel szemben a Caedmon-himnusz csaknem egyedülálló, hiszen már a 7. században is létezett – közvetlen kapcsolatot teremt a legkorábbi angol irodalmi alkotások és a modern angol között. A vers visszaillesztése a latin történet szövegébe azt mutatja, hogy az óangol költészetet már száz évvel Bede műve után is kiemelten értékelték.
A kézirat története, valamint Caedmon legendája – amely szerint a szerény marhapásztor egy lakoma alatt szégyellte, hogy nem tud verset mondani, ám egy éjszaka isteni álmot látott, és reggel már Isten teremtő hatalmát magasztaló himnuszt improvizált – a mai napig inspirál és kutatásokat indít.
Újjáéledő érdeklődés és hagyományőrzés
A nonantolai apátság archívumának vezetője szerint a most azonosított kézirat a brit kulturális örökség egyik gyöngyszeme lett: a különböző időszakokból származó, Nonantolában őrzött angol kéziratok, a Lélek és test (Soul and Body) költeménytől Niccolò Pucciarelli apát diplomáciai missziójáig, kis angol–itáliai kulturális kincsestárat alkotnak.
Bár a jelen korszak nem mondható túl derűsnek, ez a szellemi eredmény valódi fényként hat az európai kulturális együttműködés horizontján: a digitalizáció és a nemzetközi kutatóhálózat minden eddiginél közelebb hozza egymáshoz a tudományos világot.
