A hippokampusz mint iránytű
Az eredmények szerint a hippokampusz, azaz az agy térbeli navigációért és memóriáért felelős részének „feje” az ismerős helyeket, míg a „farka” az új területeket érzékeli. Más szóval, az egész régión egyfajta „újdonságskála” húzódik végig, ahol az egyik vége az ismerősséghez, a másik az újdonsághoz igazodik. Ezt a folytonos „tárcsát” eddig még nem írták le így.
Nem sokkal később újabb csavar következett: kiderült, hogy az agykéreg (kortex) magasabb rendű területei is másként reagálnak az új és ismerős helyekre. A központi részek inkább az ismerős részletekre válaszoltak, a szélek pedig az újdonságot kedvelték.
Különálló agyi hálózatok az ismerős és az új helyszínekben
Nem ez azonban az egész történet. Kiderült, hogy az agyban különálló hálózatok aktiválódnak attól függően, ismerős vagy új környezetben járunk éppen. Az ismerős terek a mozgásért és emlékekért felelős hálózatokat élesztik fel, míg új helyeken az összpontosításhoz és érzékeléshez kötődő részek kapcsolnak magasabb fokozatra. Ez lehetővé teszi, hogy gyorsan alkalmazkodjunk egy eddig ismeretlen környezethez, majd később az emlékek segítségével már rutinosan tájékozódjunk benne.
Miért tévednek el korán az Alzheimer-betegek?
A kutatók szerint ez a „navigációs tárcsa” lehet a kulcsa annak, hogy a demencia, főleg az Alzheimer-kór miért okoz korán tájékozódási zavarokat. A hippokampusz és a kortex azon területei érintettek először, amelyek éppen ezekért a térbeli emlékekért és az újdonság felismeréséért felelősek. Más szóval, amikor az efféle hálózatok sérülnek, elveszíthetjük képességünket az útvonalak felismerésére vagy az új környezet gyors feldolgozására.
Ha a kutatók jobban megértik, hogyan kódolja az agy a térbeli újdonságokat és emlékeket, az segíthet a demencia korai, még mérhető jeleinek felismerésében, amikor a tájékozódási képesség épphogy hanyatlani kezd.
