Évtizedeken át elveszettként kezelt ereklye
1915-ben régészek egy dominikánus kolostorban, a Margitszigeten bukkantak rá egy fiatal férfi földi maradványaira. A sírhely, a kortárs források és a csonton talált súlyos sérülések alapján már akkor is feltételezték, hogy a szerencsétlenül járt herceg, Macsói Béla, IV. Béla király unokája nyugszik itt, aki a Rurik-dinasztia ágából származott. A 13. századi krónikák szerint Kőszegi Henrik bán és társai gyilkolták meg, majd testét nővére, Szent Margit és unokahúga, Erzsébet temették el a kolostorban.
A felbecsülhetetlen értékű csontváz hosszú időre eltűnt. A hivatalos említések 1938-ra megszűntek, sokan azt hitték, a háborúban megsemmisült. Váratlanul, 2018-ban ismét előkerült egy dobozban, a Magyar Természettudományi Múzeum Antropológiai Gyűjteményének több tízezer darabja között, miközben a koponyát továbbra is az ELTE Török Aurél Gyűjteményében őrizték.
A tudomány minden eszköze felvonul
2018-tól Hajdu Tamás vezetésével számos kutatóintézet összefogott a legendás maradvány vizsgálatára. Részt vettek antropológusok, genetikusok, régészek, archeobotanikusok, izotópkutatók, radiokarbon-specialisták és fogorvosok – sőt, a Harvard, a bolognai és a bécsi egyetemről is érkeztek szakemberek. Céljuk az volt, hogy minden lehetséges módszerrel igazolják az azonosítást, és megértsék a herceg életének és halálának körülményeit.
Lényeges szempont, hogy a teljes Árpád-házból csak III. Béla király és Macsói Béla földi maradványai maradtak fenn ilyen jó állapotban. Ez páratlan lehetőséget kínált a középkori nemesi vérvonalak genetikai, életmódbeli és halálozási sajátosságainak feltérképezésére.
A származás rejtélye: Árpádok, Rurikok, Bizánc
A kutatás megerősítette a történeti források állításait: a DNS-vizsgálatok szerint Macsói Béla IV. Béla unokája, és a gének alapján erős skandináv örökséggel bírt. Vérében majdnem fele részben skandináv eredet, jelentős kelet-mediterrán (családja bizánci ága révén), valamint kisebb mértékben közép-európai komponens mutatható ki.
Az Y-kromoszóma egyezése a Rurik-dinasztiából származókkal egyértelművé teszi a nemesi rokoni kapcsolatokat, miközben a genetikai vonal egészen Jaroszlav Bölcsig is visszavezethető, akárcsak a jelenkori Rurik-leszármazottaknál.
Gyerekkor, étrend és vándorlás
A 20-as évei elején járó fiatalemberről a csontok radiokarbonos kormeghatározása alapján kiderült, hogy a kapott koradatok eltérései nem mérési hibából, hanem táplálkozási szokásaiból adódtak. Jelentős mennyiségű állati fehérje, hal és – valószínűleg – puhatestű is szerepelt az étrendjében, amelyek régi szénforrásból származtak, így kora „fiatalabbnak” tűnt a kelleténél.
A fogkövek vizsgálata apró keményítőszemcséket mutatott ki: búza, árpa, főtt dara, kenyér – mindennapi étkezésének nyomai. A strontiumizotópok pedig egyértelműen igazolták, hogy Macsói Béla gyerekkorát nem a Margitszigeten, hanem a mai Horvátország és Szerbia határán, Vukovár és Szirmium környékén töltötte.
A vérengzés órája: megrendítő részletek
A forenzikus antropológiai vizsgálatok 26 halálos sérülést azonosítottak: kilencet a koponyán, tizenhetet a testen, mindezt egy kegyetlen támadás alatt. A sebek elhelyezkedése azt mutatja, hogy legalább három támadó szorította sarokba, elölről és két oldalról. Védekezni próbált, kétféle fegyver – szablya, hosszúkard – nyomait is kimutatták, miközben páncélt nem viselt.
Lényeges, hogy a támadás hevessége, az egymást követő vágások és zúzódások egyértelműen indulatból, gyűlöletből vagy rögtönzött bosszúból származtak, mégis egy összehangolt akció keretében történtek. A küzdelem során Béla felismerte az életveszélyt, védekezni próbált, végül azonban leterítették, és még a földön fekve is többször fejbe vágták.
Tanulság és új fejezet a magyar középkorból
Mindezt figyelembe véve fény derült a sokáig misztikum övezte Macsói Béla végzetére. A tudomány és a történelemtudomány együttes ereje révén nemcsak az uralkodói származást, hanem az életmódot, a szokásokat, sőt az utolsó pillanatok képeit is rekonstruálni lehetett. A brutalitás, az indulat és a szervezett merénylet emlékeztet arra, mennyire veszélyes és kiszámíthatatlan volt a középkori királyi udvar, függetlenül a vérvonal tisztaságától vagy hatalmi címektől.
