
A csimpánzkutatás új alapjai
Nem hagyható figyelmen kívül, hogy Goodall úttörő volta abban gyökerezik, hogy személyesen adott nevet az állatoknak, és felismerte az állatok emberi tulajdonságait. Akkoriban ez szembement a tudományos dogmákkal: az állatoknak nem adunk nevet, érzéseiket és személyes történeteiket nem meséljük el – ezt mondta a szakma. Goodall ezzel szemben éppen ezekhez az emberi vonásokhoz kötötte saját kutatását. Ennek eredményeképpen ma is testközelből követheti a tudomány a csimpánzok generációit, és elindult egy hat évtizedes folyamat: 1960 óta több tízezer adatpont gyűlt össze a gombei csimpánzok teljes életútjáról.
Ma már ötödik generációs csimpánzok élnek a gombei közösségben, akiket név szerint követnek a helyi kutatók, az anyák nevének kezdőbetűje alapján csoportosítva a családvonalakat. Ez a hosszú távú követés páratlan betekintést enged a természetes csimpánzéletbe, a tudás és a viselkedési minták átadásába.
Egy szó, amit mindenki kerül – barátság
Nemcsak a nevek adása lett fontos, hanem az is, hogy ez új kutatási irányokat nyitott. Felmerült a kérdés: felismerik-e egymás nevét a csimpánzok? Ennek igazolása azt is jelentheti, hogy a társas címkék alkalmazásának képessége már az emberi nyelv kialakulása előtt is létezett. Ez a gondolat Goodall elnevezési hagyományából ered.
Hosszú ideig a primatológiában tabunak számított a barátság fogalma. Goodall első, szubjektív megfigyeléseit sokáig nem vették komolyan, de azóta kutatási eredmények igazolták, hogy a csimpánzok között is szoros, hosszan tartó, barátságnak tekinthető kapcsolatok alakulnak ki, melyek évtizedekig kitartanak. A legújabb vizsgálatok szerint a csimpánzok az emberhez hasonlóan képesek összetartani. Ugyanakkor saját közösségükhöz nagyon barátságosak, de az idegen csoportokkal kifejezetten ellenségesek – a szomszédos bandáktól való támadás veszélye folyamatosan fennáll.
Az agresszió, amely átrajzolta a térképet
Goodall egyik alapvető felismerése az volt, hogy a csimpánzok nemcsak eszközhasználók, hanem félelmetes agresszióra és háborúra is képesek. Ő volt az első, aki dokumentálta az úgynevezett Gombe-i csimpánzháborút, amikor egy közösség szétvált, és évekig tartó harc vette kezdetét. Sokan eleinte azt hitték, hogy Goodall banánnal történő etetési kísérlete (az úgynevezett provisioning) eredményezte a megfigyelt szokatlan agressziót, mivel ezzel fokozta a rivalizálást egy szűk területen. Ma már tudjuk, hogy az ilyen típusú erőszak általános jelenség a csimpánzoknál, de a provisioning hatása a Gombe-i közösség szétesésére még mindig vita tárgya.
Egyetlen „archetipikus” csimpánzközösség csapdája
Goodall korai munkája szinte kizárólag a gombei közösségre fókuszált. Emiatt sokáig általános volt a nézet, hogy amit ott tapasztalt, az minden csimpánzra igaz. Idővel kiderült, hogy ez koránt sincs így: például a nyugat- és kelet-afrikai csimpánzpopulációk között jelentős különbségek vannak. Egy 2014-es átfogó kutatás szerint a kelet-afrikai csoportok agresszívabbak, főleg ha több a hím, míg a nyugat-afrikai nőstények a közösség központi alakjai, nem periférikusak, mint Gombéban.
A gombei nőstényekről kialakult aszociális kép hosszú időre általánosította a nőstények viselkedésmintáját, holott ez csak helyi specialitás volt. Ez is azt mutatja, mennyire kitartóak tudnak lenni az első (és sokáig egyetlen) tapasztalatokból levont következtetések.
Forradalom, fejlődés és új kutatási irányok
Azóta sok minden megváltozott. A csimpánzokat már nem angol, hanem szuahéli neveken tartják számon, és mindenhol megszűnt az élelemmel való odacsábítás. A modern kutatás többnyire multidiszciplináris: genetikai laboratóriumokban vizsgálják a rokonságot és a betegségek terjedését, míg az adatgyűjtés nagy részét ma már nem közvetlen megfigyelés, hanem például kameracsapdák, hangrögzítők vagy ürülékminták szolgáltatják. A primatológusok steril maszkban dolgoznak, és igyekeznek elkerülni a közvetlen kapcsolatot: a Goodall-ról készült régi képek, amelyeken ölelgeti a csimpánzokat, ma már teljességgel elfogadhatatlannak számítanak.
Nem hagyható figyelmen kívül, hogy Goodall gyermekien nyitott szemlélete és előítélet-mentessége tette lehetővé, hogy olyan dolgokat vegyen észre, amelyek felett a több évtizedes szakmai rutin könnyen átsiklott volna. Ezzel alapozta meg a csimpánzokat kutató tudomány fejlődését. Goodall öröksége ma is velünk él: nemcsak a gombei csimpánzok körében, hanem a tudományos világ nyitottságában is.