Kozmikus párviadal: óriásbolygó és fehér törpe
A WD 1856 rendszer középpontjában egy fehér törpe áll, amely a valaha volt csillag elhamvadt, apró maradványa. Körülötte kering egy gázóriás, amely a saját „napjánál” hétszer nagyobb – az egész rendszer szinte természetellenes látványt nyújt. Az észlelések során azt tapasztalták, hogy amikor a bolygó elhalad a csillag előtt, a fényesség nem esik annyira vissza, ahogy az várható lenne. A magyarázat valószínűleg az úgynevezett „súroló átvonulás”: ilyenkor csak a bolygó pereme takarja ki a csillag egy részét, és ez egészen szokatlan nézőpontból enged betekintést a rendszerbe.
A WD 1856 b ráadásul 0,02 csillagászati egységre kering a fehér törpétől – ez nagyjából háromszor közelebb van, mint amilyen közel a Merkúr kering a Naphoz, ami teljesen ellentmond annak, amit a csillaghalál utáni bolygópályákról gondoltunk. Normális esetben, amikor egy csillag vörös óriássá fúvódik, elnyeli a hozzá közeli bolygókat, majd miközben fehér törpévé zsugorodik és tömegének felét elveszíti, a külső bolygóknak is ki kellene tolódniuk. A WD 1856 b azonban éppen hogy közelebb került. Ez az egész csillagászközösséget lázba hozta, és azonnali vizsgálatokra ösztönözte a tudósokat; így került sor a James Webb-űrtávcső célzott megfigyelésére.
Nyolc perc a világűrben: a WD 1856 b vizsgálata
2023 áprilisában mindössze nyolcperces eseményt sikerült rögzíteni, amikor a bolygó átvonult a fehér törpe előtt. Az ilyen kis időablak és a szokatlan méretarány egyedi módszereket követelt: a kutatóknak módosítaniuk kellett az eddig használt szoftvereket, és teljesen új számításokat dolgoztak ki, hogy értelmezni tudják a kapott jeleket. Amit találtak, még szokatlanabbá tette a képet. A bolygót aeroszolos ködök borítják, légkörében jelentős mennyiségű metán is található – ráadásul sokkal forróbb, mint várnánk. Kiszámították, hogy kb. huszonötször annyi energiát sugároz ki, mint amennyit a hűlő csillagától kap; vagyis ez a hő belső eredetű, és nem a fehér törpéről származik.
A forró múlt nyomában
A WD 1856 b hőmérséklete közel 400 Kelvin, tehát jelentősen meghaladja a Jupiterét. Ennek csak az lehet az oka, hogy valami hosszú ideig a közelmúltban felforrósította a bolygót. A kutatók két elképzelést vetettek össze, hogy mikor és hogyan kerülhetett ilyen közel a fehér törpéhez. Az első feltételezés szerint a bolygó átélhette a vörösóriás-korszakot, amikor csillaga kitágult, és a csillag kiterjedt burkában folytatta pályáját, mielőtt a csillag fehér törpévé zsugorodott; a másik elmélet szerint azonban a bolygó eredetileg távolabb volt, és csak később, más égitestek gravitációs hatása miatt húzódott egyre beljebb, évmilliárdok során. A modellek visszaszámolása alapján valószínűbb az utóbbi: a bolygó 3–5,5 milliárd évvel a vörösóriás-szakasz után melegedhetett fel, vagyis a gravitációs hatások miatt sodródott ilyen közel, nem pedig a csillaga burkából „menekült”.
Lehetséges túlélők és a jövő kutatásai
Van azonban egy bökkenő: a hűlési modellek Jupiterszerű összetétellel számolnak, ám a WD 1856 b légköre tízszer annyi metánt tartalmaz, mint a Jupiteré – ez jelentősen torzíthatja az eddig alkalmazott modellek pontosságát. Új modellek kidolgozására lesz szükség, hogy pontosabb képet kapjunk ezekről a túlélő bolygókról. A WD 1856 b mindössze 75 fényévre található a Földtől, vagyis rendkívül közel – ez azt sugallja, hogy galaxisunkban valójában rengeteg ilyen, csillaghalált túlélő bolygó lehet, csak még nem találtuk meg őket.
Mindezt figyelembe véve a kutatók további megfigyeléseket terveznek, hogy jobban megértsék ezt az egyedülálló rendszert, és újabb túlélőket fedezhessenek fel a kozmikus porban.
