Klasszikus rajzfilmstílus találkozik kemény nyomozóval
A Mouse: P.I. For Hire című, régóta várt, független fejlesztésű FPS végre megérkezik PC-re, Xbox One X/S-re, PS5-re és Nintendo Switch 2-re, ráadásul csupán 11 000 forintos áron. A fejlesztő Fumi Games szerint az alkotás stílusát leginkább az 1930-as évek „gumicső” animációi, például Betty Boop vagy a Fleischer stúdió ihlették, de könnyű felfedezni A Willie gőzhajó (Steamboat Willie) vizuális örökségét is. Az egész játék varázsa a nosztalgikus rajzfilmvilág és a meglepően erőszakos fegyverropogás szembeállításából fakad – néhány óra után ez az ellentét teszi igazán élvezetessé.
A játék története mélyebb, mint elsőre gondolnád: Jack Pepper bőrébe bújva, egy háborús hősből lett kemény nyomozóként keresem az eltűnt személyeket, miközben Mouseburg csillogó felszíne alatt egyre sötétebb összeesküvésre bukkanok. A történetben felvonul minden, amit a noir műfaj adhat, a végzet asszonyaival való románcoktól a korrupt politikusokon és zsarukon keresztül egészen a nyomoktól hemzsegő parafatábláig.
Noir atmoszféra minden cseppjében
A Mouse: P.I. For Hire lenyűgöző módon kezeli a noir elemeket, nem paródiaként, hanem őszinte tisztelettel. A forgatókönyv és a történelmi kutatás minősége Raymond Chandler klasszikusainak hagyományához illeszkedik, némi könnyed hangulattal megfűszerezve. Jack Pepper hangja Troy Baker érdeme, aki reszelős, klasszikus narrációval vezeti végig a játékost az éjszakában – a mellékszereplők is egytől egyig hozzák a korhű akcentusokat és manírokat.
A dialógusok tele vannak 1930-as évekbeli sötét humorral és szóviccekkel: a helyi egerek sajttal lazítanak a nap végén, az italszállítók „cheeselegger”-ek, a Mauser-pisztoly „Micer” néven fut, és így tovább. A hangsáv hamisítatlan nagyzenekari jazz, míg a vizuális élményt opcionális szűrők teszik igazán korhűvé: halvány filmzaj, homályosított kép és recsegős hang, mintha bakelitről vagy viaszhengerről szólna minden.
Akció, ami néha a stílus mögé bújik
Akármennyire fontos a történet és a korszak, a Mouse: P.I. For Hire mindenekelőtt lövöldözős játék. A játékmenet ismerős: Doom vagy Duke Nukem klasszikusaihoz hasonlít, némi „boomer shooter” utánérzéssel. Az ellenfelek túlnyomórészt fix mozgásúak, nincs valódi harci stratégiájuk, a játékos leginkább fegyvereket váltogatva keresi a legjobb módszert a szobák kitakarítására.
A fegyverarzenál a klasszikuson túlmutat: pisztoly, shotgun, Thompson géppisztoly mellett a Devarnisher nevű sziporkázó újdonság is bekerült, amely terpentinragacsot lő – ez az anyag régen a rajzfilmkészítők kedvence volt, most viszont az ellenséget olvasztja le a pályáról. Később további fegyverek és fejlesztések is érkeznek, így végig izgalmas marad az akció.
A vizuális stílus átültetése 3D-s lövöldébe hoz némi kihívást: gyakran nehéz eltalálni az ellenfelek 2D-s, rajzfilmes testét a 3D térben, mivel a hitboxok furcsán viselkednek, így előfordul, hogy elhibázok néhány lövést, amelyeket biztos találatnak gondoltam. Ebből adódóan a könnyű és normál nehézségi fokokon ez nem zavaró, de nehezebb szinten már ténylegesen számít.
Város, karakterek, igazi noir-fókusz
Összességében a Mouse: P.I. For Hire nem forradalmasítja a shooter műfajt, és nem akar Portal vagy Titanfall 2 babérokra törni. Ehelyett egy több mint egy tucat órányi, szórakoztató, stílusos utazás, bőven megéri az árát.
A játék igazi erénye, hogy egyszerre ragaszkodik a művészi stílusához és a részletgazdag világhoz. Mindig élvezetes nézni a gumicső-animációt, ahogy egy sörétes puska lövése nyomán darabokra hullik valaki, miközben Mouseburg egyszerre kegyetlen és élhető, tele rejtett erőviszonyokkal és fordulatokkal.
Az egyik akció során például egy operaházban kellett megakadályozni egy politikai gyilkosságot: a merénylet színpadi ágyúval történt, ami majdnem felgyújtotta az épületet, így egy harcias operaénekes „minifőnökkel” is meg kellett küzdenem a kijutásért. A klasszikus noir motívumok találkozása a könnyed rajzfilmes logikával teszi igazán egyedivé az élményt.
Még csak most kezdődik az igazi nyomozás
Mindez azonban még csak a kezdet, hiszen a történet mélyebb társadalmi és politikai témákat is boncolgat, visszatekintve nemcsak az 1930-as évek amerikai, hanem globális hangulatára is. Itt tényleg egy egér fog fegyvert, de mindez csak eszköz arra, hogy felgöngyölítse a nagyszabású összeesküvést, szembeszálljon a feltörekvő fasiszta fenyegetéssel, és ha szerencséje van, még elég sajtot is szerezzen, hogy törlessze adósságait.
