Jupiter: mindenki karmestere
A Jupiter hatása nem merül ki abban, hogy annak idején meggátolta az anyag egyesülését. A bolygó, valamint a Szaturnusz és a Mars gravitációs rezgései ma is destabilizálják az aszteroidaöv kőzeteit. Ezek az úgynevezett rezonanciazónák olyan pályákat hoznak létre, amelyek rendszeresen ki- vagy bevetik az aszteroidákat: vagy a belső Naprendszer – például a Föld – felé sodorják őket, vagy éppen a Jupiter irányába. Ami pedig marad, állandó ütközésekben meteoritporrá őrlődik.
Megállíthatatlan fogyás
Julio Fernández (Universidad de la República, Uruguay) vezetésével csillagászok kiszámolták, milyen gyorsan tűnik el az aszteroidaöv anyaga. Jelenleg évente hozzávetőleg 0,0088 százaléka vész el annak az anyagrésznek, amely részt vesz a folyamatos ütközési folyamatban. Bár aprónak tűnik, kozmikus léptékkel mérve ez már komoly anyagáramlásnak számít.
A veszteségből 20 százalék aszteroidaként vagy meteoritként kiszökik az övből, néha keresztezi a Föld pályáját is – ezek a légkörbe lépve látványos meteorokat produkálnak. A maradék 80 százalék mikroszkopikus porrá válik, ami hozzájárul az úgynevezett zodiákusfény halvány derengéséhez az éjszakai égbolton. A legismertebb nagy aszteroidákat, mint a Ceres, a Vesta és a Pallas, kihagyták a számításból, mert már túl stabilak ahhoz, hogy még részt vegyenek az anyagveszteségben.
Múlt, jelen és lehetséges jövő
Az aszteroidaöv tömegének fogyása nemcsak a Föld történetére volt hatással, hanem a jövő szempontjából is fontos. Amikor a Naprendszer fiatalabb volt (nagyjából 3,5 milliárd éve), az öv tömege akár 50 százalékkal is nagyobb lehetett, és az ütközések is kétszer gyakrabban zajlottak. Ez összhangban áll a Föld és a Hold kőzeteiben talált üveggolyó-rétegekkel, amelyek a múlt sokkal hevesebb bombázásának nyomai. Az aszteroidaöv tehát nem örök; évezredek alatt folyamatosan ritkul, és az egyre kevesebb anyag már csak csendesen bolyong a pályákon, miközben a beszivárgó töredékek formálják bolygónk felszínét – és jövőjét.
