
Az egyszerűtől a bonyolultig: polinomok és formáik
A polinomegyenletek – például y = x vagy x2 + 3xy = z2 – a matematika legegyszerűbb, ugyanakkor leggyakoribb egyenletei. Megoldásaik gyakran görbékként, felületekként vagy akár magasabb dimenziós objektumokként képzelhetők el. Ezeket az egyenleteket a matematikusok két fő csoportba sorolják: vannak, amelyek egyszerű recepttel, úgynevezett racionális paraméterezéssel „belesimíthatók” egy egyszerűbb térbe – például egy kör minden pontját leképezhetjük egy egyenesre, és így minden megoldást kézben tarthatunk. Az igazán érdekes azonban a komplikáltabb kategória: amikor a képlet túlságosan összetett ahhoz, hogy egy egyszerű szabállyal minden megoldást leírjunk.
Az utóbbi polinomok rendszerezése az igazi matematikai kihívás. A legegyszerűbb polinomokat gyorsan sikerült besorolni, nagyobb fokszám, több változó esetén azonban évtizedek óta állt a kutatás.
Határhelyzetek és matematikai „dzsungel”
Az 1800-as évek végére Alfred Clebsch német matematikusnak sikerült megmutatnia, hogy a harmadfokú, háromváltozós polinomok (melyek kétdimenziós felületeket írnak le) általában még paraméterezhetők. Ezt követően, 1972-ben Clemens és Griffiths bebizonyították, hogy a négyváltozós, harmadfokú polinomokra – azaz háromdimenziós objektumokra, az úgynevezett „háromsokaságokra” (threefolds) – már nem igaz mindez; ebben az esetben nem létezik egyszerű paraméterezés. Sok matematikus ebből arra következtetett, hogy az ötváltozós, harmadfokú egyenletek (négydimenziós „négysokaságok”, fourfolds) sem lesznek paraméterezhetők, de a bizonyítás évtizedekig váratott magára.
Fizika és matematika határán: a húrelmélet áttörése
A fordulatot Maxim Kontsevich, a matematikai világ egyik vezéralakja, a Fields-éremmel kitüntetett kutató víziója hozta el. Kontsevich évtizedek óta dolgozik a homológikus tükörszimmetria nevű teórián, amely eredetileg a húrelméletből, vagyis a fizika egyik legmélyebb elméletéből sarjadt ki. Szerinte lehetséges, hogy olyan, elsőre teljesen eltérőnek tűnő problémák – mint a polinomegyenletek megoldásainak szerkezete és a húrelméleti terek görbéinek száma – szorosan összefüggnek.
Esetünkben ez azt jelenti, hogy a négyváltozós, harmadfokú egyenletek szerkezetét közvetlenül is lehet vizsgálni görbeszámlálási eredmények segítségével, nem kell feltétlenül a tükörképükhöz fordulni. Ludmil Katzarkov, egy miami matematikus már régóta szorgalmazta, hogy Kontsevich tükörszimmetria-programját használják erre, de Kontsevich sokáig nem lelkesedett – egészen addig, amíg egy újabb kutatási projekt során rá nem érzett a kérdés lényegére, és felfedezte, hogyan lehet a struktúrát a tükörkép vizsgálata nélkül is darabjaira szedni.
Kulcsszereplők és a bizonyítás
Kontsevich mellett Tony Pantev és Katzarkov (illetve később Tony Yue Yu és a japán matematikus, Hiroshi Iritani) kapcsolódtak be a kutatásba. A csapat egy részletes, többlépcsős bizonyítást dolgozott ki: sikerült megmutatni, hogyan lehet egy négyváltozós, harmadfokú polinomhoz tartozó bonyolult matematikai objektumot úgy, ahogy van, „atomjaira bontani”, s így elemzett részenként levezetni, miért nem paraméterezhető egyszerűen. Kulcsszerepet játszott Iritani azon dolgozata, amely leírta, pontosan hogyan változnak ezek az atomok, ha az egyenletet más-más terekbe próbáljuk leképezni – ezt az összefüggést használták fel végül a probléma eldöntéséhez.
Az eredmény szerint mindig létezik olyan „atom”, amit nem lehet egyszerűsíteni, így ez az egyenlethalmaz nem paraméterezhető egyszerű négydimenziós térként.
Vita, szkepszis és a jövő matematikája
Az új módszer teljesen idegennek hatott a szűk értelemben vett algebrai geometria művelőinek: eddig a húrelmélet technikáit nem alkalmazták ezen a területen. Sokan úgy fogalmaztak, hogy „fekete mágia”, amit csináltak – mostanra világszerte alakultak olvasócsoportok, amelyek próbálják közösen megérteni az eredményt. Párizstól Pekingig több egyetemen elemzik a bizonyítást; egyesek Perelman híres Poincaré-sejtés-bizonyítását idézik, amelynél csak akkor nyugodtak meg a kollégák, amikor klasszikusabb úton is meg tudták ismételni a bizonyítást.
Ezt követően sem várható gyors konszenzus, a részletek feldolgozása évekig tarthat. Mindazonáltal az áttörés reménnyel tölti el a szakterületet, hiszen új kapukat nyit a polinomok világában, és újraéleszti a hídépítést algebra, geometria és fizika között.
Katzarkov, a projekt egyik ötletgazdája „a matematika jövőjéről” beszél, és tovább dolgozik a tükörszimmetria-program fejlesztésén. Ha a mostani bizonyítás fennmarad az idő próbáján, alapvetően formálja át a polinomegyenletek elméletét, és valódi új korszakot nyithat a matematikában.
