Az amerikai holdrakéta, ami talán sosem száll fel

Az amerikai holdrakéta, ami talán sosem száll fel
Az amerikai űrhivatal, a NASA gigantikus Space Launch System (SLS) rakétája korábban a Holdhoz, majd a Marshoz vezető út kulcsa lett volna, de mára egyre bizonytalanabb a jövője. Az amerikai kormányzat költséghatékonysági okokra hivatkozva mindössze három indítás után elkaszálná a programot, de talán a Kongresszus még kihúzhatja az SLS pályafutását öt repülésig. A jelenlegi tervek szerint azonban már az is kétséges, hogy az SLS elérné a kilenc indítást, nemhogy 2040 előtt.

Drága múltidéző: új hajtómű, régi problémák

Egyetlen hét leforgása alatt kétszer is új hajtóművekkel kísérletezett a NASA, hogy a leállítással fenyegetett SLS-program életben maradjon. Először a Mississippi állambeli Stennis űrközpontban teszteltek egy RS-25 rakétamotort – folyékony hidrogénnel működik, és az első ilyen, amelyet az űrsikló korszaka óta újra gyártottak. Ez a bizonyos RS-25-ös a tervek szerint az Artemis V (Artemis V) küldetés meghajtását biztosítaná (eredeti cím: Artemis V).

A teszt láthatóan sikeres volt, azonban a szilárd hajtóanyagú rakétahajtómű próbája – amelyet Utah-ban, a Northrop Grumman telephelyén tartottak – jóval kevésbé. Kevesebb mint két perccel az indítás után a hajtómű kipufogó fúvókája darabokra tört, veszélybe sodorva az SLS jövőjét.

Kifut az alkatrész: jönnek az újak – az áruk botrányos

Az SLS-projekt húsz éve indult azzal az ígérettel, hogy levetett űrsikló-technikát, meglévő motorokat és gyorsítórakétákat hasznosítva olcsón gyorsítják fel a fejlesztést. Az illúzió hamar szertefoszlott: egy-egy Artemis-misszió 1 457 milliárd forintba (4,2 milliárd USD) kerül, még úgy is, hogy a NASA és beszállítói raktárból dolgoznak. Összesen 16 megmaradt űrsikló-főmotort raktároztak el, ami a SLS első négy repülésére elég, a szilárd hajtóanyagú gyorsítók alkatrészei pedig nyolc párhoz elegendőek.

Az alkatrészek hamarosan elfogynak. Ennek tudatában a NASA 2015-ben leszerződött az Aerojet Rocketdyne céggel, hogy legyártsa az új RS-25 motorokat. Kezdetben hatot rendeltek, majd további tizennyolcat 2020-ban, darabonként 34 milliárd forintos (100 millió USD) áron. Bár szeretnék leszorítani az árat 24 milliárdra (70 millió USD), ez még mindig többszöröse a hasonló méretű és teljesítményű kereskedelmi rakétamotorok árának (Blue Origin – BE-4, SpaceX – Raptor).

Az első új, repülésre alkalmas RS-25-öt a múlt héten tesztelték Stennisben, minden eddiginél nagyobb teljesítménnyel (111%), de mindössze egy szűkszavú közleményt szántak rá – politikai okokból talán már sosem repül. A fő égéstér, a fúvóka és a nyomáshullám-csillapító (pogo accumulator) mind modernizált, de a lényeg változatlan: továbbra is ez a technológia az amerikai holdraszállás záloga.

Az új RS-25 sorozatszáma: 20001 – a Stennisben 1975-ben tesztelt legelső űrsiklómotor 0001-es volt, így a jubileum épp most esedékes.

Óriás gyorsítók – rizikós technika, új alapanyag

A szilárd hajtóanyagú gyorsítók az SLS-kilövések tolóerejének több mint 75%-át adják, a rájuk szerelt négy RS-25 főmotor pedig együtt 907 tonnát (2 millió fontot) meghaladó tolóerőt produkál. Utahban a tesztelt új gyorsító 1,77 millió kg (3,9 millió font) erőt ért el, ami erősebb, mint a jelenleg, az első nyolc SLS-misszióban alkalmazott verzió.

A BOLE (Booster Obsolescence and Life Extension) programban fejlett karbonkompozit rakétatestekkel (acél helyett) és elektronikus kormányrendszerrel váltanák le az elavult, hidraulikus megoldásokat. A hajtóanyag összetétele is változik: nem a klasszikus űrsikló-képlet, hanem a Northrop saját, kereskedelmi rakétákban alkalmazott keveréke kerül a szegmensekbe – ettől az egész rendszer könnyebb és erősebb lehetne.

A Northrop Grumman azonban évek óta küszködik a fúvókákkal. 2019-ben az OmegA rakéta prototípusánál, 2023-ban pedig a Vulcan hordozórakéta egyik kísérleténél is darabokra repült a kipufogó. A Vulcan így is feljutott pályára, hála a korrekciós rendszereknek.


Medáliát vagy fejfát kap a világrekorder rakéta?

Az SLS alapvető célja, hogy az Orion űrhajót és emberi legénységét elrepítse a Holdig. Azonban az elképesztő költségek, az alkatrészhiány, a modernebb és olcsóbb magánmegoldások megjelenése, valamint a technikai nehézségek miatt egyre kevésbé biztos, hogy hosszú pályafutása lesz az SLS-nek. A BOLE szilárd hajtóanyagú gyorsítók elvileg minden idők legerősebb, emberes repülésekhez készített rakétamotorjai lesznek: karbonvázzal és új technológiákkal. Ám ha a mostani kudarcok rendszerszintűvé válnak, a NASA kénytelen lehet végleg visszalépni a grandiózus tervektől.

A holdraszállás technikája tehát csúcsra járhat – vagy rövid úton a múzeumba kerülhet.

2025, adminboss, arstechnica.com alapján

  • Te mit gondolsz, érdemes kockázatos, drága projektekkel próbálkozni, ha már vannak olcsóbb megoldások is?
  • Te hogyan döntenél: inkább új technológiát fejlesztenél, vagy ragaszkodnál a régi, bevált rendszerekhez?




Legfrissebb posztok