Az összetett törésvonalak rejtélye
Fontos megjegyezni, hogy általában a nagyobb földrengéseket több kisebb utórengés követi. Azonban bizonyos esetekben a főrengés módosíthatja a feszültségviszonyokat a szomszédos vagy ugyanazon törésvonalon, és ezzel akár egy következő nagy rengést is kiválthat. Bár ritkák ezek az események, nem egyedülállóak; ehhez hasonló láncreakciókat tapasztaltak már Kínában és Törökországban is.
A venezuelai földrengések azt az egyre inkább elterjedő tudományos nézetet erősítik, amely szerint nem szabad egy-egy törésvonalat elszigetelt szerkezetként kezelni, hiszen a találkozási pontokon – akárcsak Venezuelában vagy Kalifornia környékén – sokkal nagyobb pusztításra képesek ezek a rendszerek. Ugyanez a probléma jelentkezik a San Andreas-törésvonal esetében is, ahol a hagyományos előrejelző modellek még mindig gyakran nem számolnak több törésvonal kölcsönhatásával.
A San Andreas és Venezuela: hasonlóságok és különbségek
A venezuelai földrengések a helyi törésrendszer – ide tartozik például a Boconó- és az El Pilar-törésvonal – mentén történtek, amely számos hasonlóságot mutat a San Andreas-törésvonallal. Mindkét esetben jobblaterális eltolódású törésrendszerről van szó, ahol két kőzetlemez mozdul el egymás mellett: Venezuelában a dél-amerikai és a karibi, Kaliforniában pedig a csendes-óceáni és az észak-amerikai lemez találkozik.
Ennek ellenére több alapvető különbséget is kiemelnek a szakértők. A venezuelai lemezhatár például sokkal összetettebb, köszönhetően a Maracaibo-blokk sajátos töréshálózatának. Továbbá a két területen lévő lemezek mozgási sebessége is eltér: Venezuelában évente kb. 20 millimétert, míg a San Andreasnál mintegy 30 millimétert tolódnak el egymáshoz képest, ami a feszültség felgyülemlésének és a nagy földrengések ismétlődésének gyakoriságát is befolyásolja. Észak-Kaliforniában például körülbelül minden 150 évben történik 7-esnél nagyobb földrengés, míg Venezuelában nagyjából egy-két évszázadonként fordulnak elő hasonló rengések – ettől függetlenül a konkrét időpont sosem jósolható meg pontosan.
Kutatás, tanulságok, jövőbeli veszélyek
A venezuelai földrengés-kettős különösen azért érdekes a tudósoknak, mert ritka lehetőséget kínál valós idejű adatok elemzésére: ilyenkor pontosan követhető, mikor és hogyan „ugrik át” a feszültség egyik törésvonalról a másikra. Kaliforniában például épp a San Andreas és a San Jacinto rendszerek találkozása miatt tartanak attól, hogy egy jelentősebb rengés akár egyszerre több törésrendszert is megmozgathat.
Burkhard, a kutatások egyik vezetője szerint éppen ezek a határpontok – ahol a törésrendszerek összekapcsolódnak – jelentik a legnagyobb veszélyt, mert ezekben a régiókban a hagyományos „egy törésvonalas” modellek már nem elég hatékonyak. Új-Zéland példájából érdemes tanulni: a 2016-os Kaikoura-földrengés után, ami 12 törésvonalat érintett, az ország teljes földrengéskockázati modellje átalakult, immár számolva a több törésvonalat érintő, összetett katasztrófahelyzetekkel.
Venezuelában és az Egyesült Államokban is sürgető lenne ezeknek a komplex forgatókönyveknek a beépítése mind az előrejelzésekbe, mind az építési szabványokba. Az összekapcsolódó törésvonalak okozta földrengések ugyanis hosszabb ideig rázhatják a földet, növelve az épületek fáradását és összeomlási kockázatát.
Kiszámíthatatlanság és óvatosság: nem lehet általánosítani
A földrengések rendkívül szeszélyesek: hiába a statisztikák, minden egyes eset önmagában hordoz egyedi tanulságokat. Ahogy az idézett kutatók is hangsúlyozzák, a lehetséges földrengés-forgatókönyvek száma óriási, és a szakértők folyamatosan keresik azokat a mintákat, amelyek segíthetnek megelőzni a legpusztítóbb következményeket.
