Gravitációs hullámok – A visszakozás
Ami először apróságnak tűnt, az 1916-ban egy komoly tévedéssé érett. Einstein először helyesen ismerte fel, hogy a gyorsuló anyag gravitációs hullámokat, vagyis a téridő finom fodrozódásait idézheti elő. Ám amikor matematikai úton írta le a jelenséget Nathan Rosennel, a képletekben olyan végtelen növekedések (szingularitások) jelentek meg, amelyek fizikailag értelmezhetetlenek voltak. Einstein ezért később azt állította, hogy gravitációs hullámok nem létezhetnek, sőt, ezt egy értekezésben is közzétette. A lektorálás során azonban egy névtelen bíráló észrevette, hogy az egész gond egy koordinátarendszer-választási hiba — ahogy a Föld hosszúsági körei is összeérni látszanak az Északi-sarkon anélkül, hogy valójában ott bármi rendkívüli történne. Einstein dühösen visszavonta írását, majd végül belátta, hogy a hullámok léteznek, és javította a hibát.
Fekete lyukakkal szemben
Évtizedekkel később ugyanabba a hibába futott bele a fekete lyukak matematikai leírásánál. Ismét végtelen értékeket kapott, amelyekről tévesen feltételezte, hogy azok fizikai lehetetlenségeket jeleznek. Ennek hatására egész életében szkeptikus maradt a fekete lyukak létezésével kapcsolatban, noha a mai tudomány már elfogadott tényként kezeli őket. Einstein filozófiai meggyőződése szerint a valóság leírásának összhangban kell lennie a térrel és az idővel, így nem volt hajlandó elfogadni azokat az elemzéseket, amelyek szerint a végtelen értékek csupán a matematikai leírás sajátosságai, nem pedig a természet tényei.
A kvantummechanika elutasítása
Einstein legismertebb elutasítása azonban a kvantummechanikát érintette. A kvantum-összefonódással, ahol két részecske összekapcsolódása miatt az egyik mérésével a másik is azonnal változik, akármekkora távolság esetén is, egyszerűen nem tudott megbékélni. Úgy vélte, a világ nem működhet „kísérteties távolhatással”, mert szerinte a fizikának a tér és idő szerinti valóságot kell leírnia. Emiatt kitartott amellett, hogy a kvantummechanika hiányos, és valami mélyebb, átfogóbb leírásra van szükség. Végül John Bell 1964-ben igazolta, hogy az összefonódás valós, az elmúlt évtizedek fejlett technológiái pedig már mind a kvantumelméletre épülnek.
A tévedések hozadéka
Számos hibája ellenére Einstein öröksége elvitathatatlan. A tévedések sorozata végső soron mindig ösztönzően hatott a tudomány fejlődésére. A relativitáselmélet kidolgozásakor például olyan elvekből indult ki, amelyek végül nem is egyeztek meg a végleges teória alapjaival — s mégis, a zseniális útkeresés eredményeként született meg az új fizikai világszemlélet. Maga Einstein is tudatában volt emberi mivoltának: egy alkalommal nevetve jegyezte meg egyik munkatársának, hogy hibás publikációk is viselik a nevét. Kutatóként nem rejtette véka alá, hogy a tévedés tanulásra és fejlődésre késztet.
