Hiábavaló gyógyszerek, elodázott felismerés
Az első két év kórházi látogatásairól és rövid pszichiátriai kezeléseiről szólt. Az orvosok a hanghallást – amelyet általában a valóságtól való elszakadás első jeleként ismernek fel – tévesen pszichózisként diagnosztizálták, majd egymás után többféle antipszichotikumot is kipróbáltak. A riszperidon, aripiprazol és haloperidol nem orvosolta a tüneteket, igaz, utóbbi legalább megnyugtatta a pácienst. Egy ponton a kezelőorvosok észrevették, hogy a nő sokszor előrehajol, kezét a fülére teszi, és rendszeresen visszakérdezi a hallottakat. Ekkor küldték el hallásvizsgálatra, amely mindkét fülét érintő, az egyik oldalon közepestől súlyosig, a másikon enyhétől közepesig terjedő hallásvesztést mutatott ki.
Hallókészülék és az agy játszmája
A hallókészülékek beállítása után a hallása érezhetően javult, de a hanghallás makacsul megmaradt. Sem az agyi képalkotó vizsgálatok, sem a vérképek, sem a neurológiai felmérések nem utaltak más bajra. Az egész életvitelén, józanságán egyáltalán nem látszott semmilyen eltérés, így végül a kezelőorvosok arra a következtetésre jutottak, hogy a hanghallás nem pszichiátriai eredetű, hanem a hallásvesztés következtében kialakuló érzékmegvonáshoz kötődik. Ez a folyamat olykor az agyban túlzott aktivitáshoz vezethet, amely „pótolni” próbálja a hiányzó zajokat – ennek egyik különös példája a musical ear-szindróma, amikor valódi zene hiányában jelentkezik zenehallás.
Új kezelési irány: gyógyszer helyett megküzdés
Fontos megjegyezni, hogy ez a nő ritka kivétel, hiszen a szakirodalom szerint a hasonló érzékcsalódások a hallás helyreállása után általában megszűnnek. Egyes szakértők úgy gondolják, hogy az elhúzódó halláskárosodás maradandó változásokat okozhat az agy hallással összefüggő területein, amelyek a hallás javulása után sem rendeződnek azonnal. Mivel sem a gyógyszerek, sem a hallókészülék nem hozott teljes megoldást, a terápia célja átalakult: a nő pszichoterápiás támogatást kapott, hogy megtanulja jobban kezelni a hangok okozta stresszt, és megtalálja a saját megküzdési stratégiáit.
Összességében elmondható, hogy a hallásvesztésre visszavezethető hanghallás nem keverendő össze a pszichotikus tünetekkel. Az eset intő példa arra, hogy elszigetelt hallásészleleteknél, épen maradt gondolkodás és mindennapi életvitel mellett érdemes időben audiológiai vizsgálatot végeztetni, így elkerülhető a felesleges gyógyszeres kezelés és a helytelen diagnózis.
