Középkori fogorvoslás kihívásai
A maradványok elemzése során kiderült, hogy a férfi középkorú lehetett, halála pedig 1460 és 1670 között következett be. Az alsó állkapcson kilenc fog őrződött meg, de a jobb oldali középső metszőfog életében elveszett. Fogai erősen lepedékesek voltak, három szuvasodott, és fogínysorvadás jelei is láthatók – lényeges szempont, hogy ezek a problémák a középkorban nem voltak ritkák, de az aranyhuzal alkalmazása a foggyökerek körül igazi ritkaságnak számított.
A kutatók 20 karátos aranyhuzalt azonosítottak, amely a hiányzó fog melletti két fog gyökerét fogta körbe. Az egyik foggyökér köré egyszerűen tekerve, a másikon összecsavarták, hogy rögzítsék a pótlást – valószínűleg éppen a hiányzó fogat vagy egy mesterséges, hamis fogat tartott a helyén.
Az aranyhuzal titkai
Bizonyos jelek arra utalnak, hogy a huzal viselése eleinte kellemetlen lehetett, de idővel megszokhatta viselője. A huzal a rögzítő foggyökérhez dörzsölődve kopásnyomokat hagyott. Bár a fogászati szakma csak a 19. században szerveződött önálló hivatássá, már a középkorban is borbélyok, gyógyítók, sőt ékszerészek végeztek egyszerű fogászati beavatkozásokat – például arannyal vagy huzallal rögzítették a mozgó vagy hiányzó fogakat.
Franciaországi feltárásokból ismert, hogy arisztokrata nőknél is alkalmaztak aranyhuzalt a fogakon. A középkori társadalomban a megjelenés és a feltételezett egészség morális jelentőséggel bírtak, ezért aki tehette, fogászati kezelést vett igénybe – a skóciai leletet is valószínűleg egy ékszerész készíthette, majd ő is szerelte be.
Korlátok és funkciók
Az aranyhuzal egyrészt visszaállította a rágás bizonyos funkcióit, másrészt esztétikai okokból is beültették, hogy megőrizzék a jó megjelenést. Fájdalomról vagy kellemetlenségről pontosan nem lehet nyilatkozni, de az instabil huzallal rögzített foggal nehéz lehetett például egy almába harapni. A lelet bepillantást enged abba, hogyan formálódott évszázadok alatt a fogpótlások története Skóciában és Európában.
