
Rejtőzködő élet az óceán mélyén
Földünk felszíne alatt szinte ismeretlen birodalom húzódik meg, tele misztikus életformákkal. Ezek az intraterrestrialok a világon mindenütt előfordulnak, főként mélyen az óceán alatti üledékekben. Létük szinte elképzelhetetlenül lassú ritmusban zajlik: nincsenek hatással rájuk a nappalok vagy az évszakok váltakozása – túl mélyen élnek ahhoz, hogy a napfény bármilyen szerepet játsszon számukra. Ezeket a mikrobákat sokszor csak az olyan, földtörténeti léptékű események hozzák lázba, mint a lemeztektonika mozgásai vagy a tengerfenék repedései által keltett áramlások. Az ilyen lassú ritmusok az állatvilág számára felfoghatatlanok, de az intraterrestrialok alkalmazkodtak hozzájuk.
A hosszú élet és evolúció dilemmája
Ezek az élőlények rejtélyes módon képesek nagyon hosszú ideig, sokszor akár millió évig is növekedés és szaporodás nélkül életben maradni. Ez felvet két kulcskérdést: vajon ez a képesség az evolúció eredménye, vagy csupán a környezet extrém lassúságának mellékterméke? Noha elsőre hihetetlennek tűnhet, valószínűtlen, hogy ez csupán véletlen. Ehhez az élettartamhoz túl összetett alkalmazkodás szükséges.
A kutatók szerint ezek a mikrobák máshol, például tengervízben, nem fordulnak elő. Egyedül a tengerfenék üledékeiben élnek, ahol olyan enzimeket gyártanak, amelyek tökéletesen illeszkednek a helyi környezethez. Az anyagcseréjük rendkívül lassú, szaporodásuk elképesztően ritka – mindez az evolúciós alkalmazkodás jele. Mégis, hogyan tudnak változni és fejlődni, ha szinte sosem osztódnak – ez továbbra is rejtély. Darwin elmélete szerint a természetes szelekció a szaporodáson keresztül hoz létre új, előnyös tulajdonságokat, azonban itt nem beszélhetünk generációváltásról hagyományos értelemben.
A túlélés előnye a nagy várakozásban
Nem zárható ki annak a lehetősége, hogy a több százezer évig tartó szunnyadás rendkívüli előnnyel jár. Laboratóriumi vizsgálatok során például kimutatták, hogy ha Escherichia coli baktériumokat hosszú ideig éheztetnek, az életben maradt, „öreg” sejtek felülmúlják a friss, gyorsan növekvő kolóniákat az újabb éhezési ciklusban. Ez jelzi, hogy a szunnyadó állapot nem pusztán véletlen, hanem rendkívül előnyös stratégiát jelenthet az extrém kihívásokkal szemben.
Lehet, hogy az intraterrestrialok évezredeken át kivárnak, alkalmazkodva a fajukat sújtó nélkülözéshez, miközben a kevésbé kitartó mikrobák elpusztulnak körülöttük.
Geológiai időskálán értelmezett élet
Az idő ritmusát itt nem évszakok vagy napok diktálják, hanem földtörténeti nagyságrendű események – például áradások, szárazságok vagy akár szubdukciós lemezmozgások. Egyes földtani folyamatok, mint a szigetek süllyedése vagy a tengerfenék megújulása, évtízezredekig is eltarthatnak. Előfordulhat, hogy ezek a mikrobák csak arra várnak, hogy egy természeti katasztrófa – például tengeralatti földrengés, vulkánkitörés vagy szökőár – végre új táplálékforrást biztosítson számukra.
Noha furcsának tűnhet, egyes mikroorganizmusok valószínűleg ilyen ritkán ismétlődő eseményekhez alkalmazkodtak, vagy akár a földkéreg lassú mozgásához. A tengerfenék folyamatosan vándorol a középóceáni hátságokról a kontinensek felé, ott pedig egyes szegmensei a földkéreg alá buknak. Időnként egy részük – akár „utazóként” – visszatérhet a felszín közelébe, ahol a táplálékbőség gyors szaporodásra ösztönzi őket. Ilyenkor a hosszú távon szunnyadó, különösen jól alkalmazkodott mikroorganizmusok lesznek azok, amelyek a leggyorsabban kihasználják az új lehetőségeket.
Összességében elmondható, hogy a mélyben szunnyadó intraterrestrialok létezése kimozdítja az élővilágról alkotott megszokott nézeteinket. Ez az élet, amely nem a mindennapok, hanem a földtani korszakok ritmusára ébred, újraírhatja az evolúcióról, alkalmazkodásról és túlélésről kialakult elképzeléseinket. Az ismeretlen földi alvilág mikrobái talán magukban hordozzák a legnagyobb titkot: a túlélés és a szunnyadás művészetét az időtlenségben.
