
Nem létezik mindenkire érvényes megoldás
A kutatók – köztük Mateja Nenadović, a Rhode Island Egyetem tengerügyi professzora – Mexikó partvidéki halászatait vizsgálva arra jutottak, hogy a sikeres erőforrás-gazdálkodás nem egyetlen irányítási rendszernek köszönhető: minden típusnak megvannak a maga optimális feltételei. A vizsgált térség, a Kaliforniai-öböl és a Csendes-óceán közé ékelődő Baja California Sur az egyik legproduktívabb tengeri ökoszisztéma, amely éppúgy meghatározza a helyi közösségek életét, mint a globális biológiai sokféleséget.
Nenadović csapata egyedi nézőpontot hozott a halászati irányítás vizsgálatába: nem általános recepteket keres, hanem azt vizsgálja, hogyan illeszkednek a különféle rendszerek a helyi társadalmi-ökológiai környezethez. Ezzel szemben a korábbi kutatások gyakran egységes megoldást akartak ráerőltetni minden halászatra, figyelmen kívül hagyva a helyi sajátosságokat. Az eredmények azt mutatják, hogy a fenntarthatósághoz az irányítási rendszernek alkalmazkodnia kell a közösség és az élővilág adottságaihoz.
Kooperatív vagy patrónusi működés: mindkét rendszer életképes lehet
A két leggyakoribb irányítási forma a halászati szövetkezet és az úgynevezett patrónus rendszer. Előbbi esetben a halászok közösen dolgoznak, megosztják a költségeket és a bevételeket, gyakran kizárólagos halászati jogokkal, míg a patrónusok több hajót birtokolnak, halászokat foglalkoztatnak, de maguk nem vesznek részt közvetlenül a halászatban.
A kutatásból kiderült, hogy a kooperatív szervezetek azokban a környezetekben működnek hatékonyan, ahol nagyobb az ökológiai változékonyság, főleg ha a tagok kizárólagos területhez férnek hozzá. Ezzel szemben a patrónus modell jobban teljesít ott, ahol magasabb a tengeri termelékenység, és a helyi társadalmi egyenlőség is nagyobb.
Globális tanulságok, változatos példák
A halászati irányítás sajátossága más természeti erőforrások – például erdők, vizek – esetében is tetten érhető. A világ számos részén, például Mexikóban, Indiában vagy a Csendes-óceáni szigeteken nagyon régre visszanyúló hagyománya van az együttműködésen alapuló gazdálkodásnak. Ugyanakkor az Egyesült Államok északi régióiban is megjelentek szövetkezeti modellek. Még az egyes országokon belül is közösségenként eltérő minták figyelhetők meg.
A Baja Sur vidékének 20 legfontosabb halfaját vették górcső alá: például a helyi piacokat kiszolgáló halak – mint a bőröndhal (triggerfish) vagy a dobhal (croaker) – mellett a világpiacra tartó tengeri fülcsiga (abalone), vörös sügér (red snapper) és a homár is a vizsgálat tárgyát képezte. Itt sem a választott irányítási típus, hanem annak észszerű alkalmazása volt a fenntartható működés kulcsa.
Területalapú halászati szabályozás: hosszú távú előnyök
A tanulmány azt is górcső alá vette, milyen szerepet játszanak a területalapú halászati jogosultságok – például a kormány által kiadott engedélyek – a fenntarthatóságban. Jó példa erre a chilei fülcsiga (loco) halászata, ahol a kilencvenes évek óta szigorúan kijelölt területeket osztanak ki a halászok között. Ez segítette elő a készletek megújulását, a közösségi felelősségvállalás erősödését, és stabilitást adott a halászfalvak számára.
A fenntartható halászat igazi alapja
Összefoglalásként megjegyezhető, hogy nincs csodamódszer a halászat irányítására. A kutatók szerint minden egyes rendszer akkor működik jól, ha alkalmazkodik azokhoz a helyi társadalmi és ökológiai viszonyokhoz, amelyek között kialakult. A fenntarthatóság és a közösségi jólét csak úgy érhető el, ha a döntéshozók nem sablonszerű megoldásokat erőltetnek, hanem minden egyes helyszínre megtalálják a leginkább odaillő intézményi formát.
