Gyapjas orrszarvúk a kihalás szélén
Az orrszarvú-maradvány kormeghatározása szerint 14 400 éves, vagyis a faj utolsó példányai közé tartozhatott. Kezdetben a gyapjas orrszarvú egész Észak-Eurázsiában elterjedt volt, majd élőhelye fokozatosan Szibéria északkeleti részére szűkült, ahol mintegy 14 ezer éve kihalt. A kutatók a megőrződött izomszövet genetikai anyagát összevetették két korábbi, 18 ezer és 49 ezer éves gyapjas orrszarvú genomjával. A vizsgálat kimutatta, hogy mindhárom állat hasonló genetikai sokféleséggel és beltenyésztettségi szinttel rendelkezett. Ennek alapján egy viszonylag stabil, életképes populáció élt még évezredekkel azelőtt, hogy a faj végül eltűnt.
Nem az ember, hanem a melegedés végzett velük
A populációk összehasonlítása alapján a gyapjas orrszarvúak legalább 15 ezer éven át kitartottak azután, hogy az első emberek megjelentek Északkelet-Szibériában. Ez arra utal, hogy nem az emberi vadászat, hanem a gyorsan melegedő klíma okozta a faj kihalását. Az utolsó jégkorszak végén (pleisztocén) hirtelen jelentős felmelegedés következett be, különösen a Bølling–Allerød időszakban — ekkor gyorsan olvadtak a nagy jégtakarók, a hőmérséklet pedig több fokkal nőtt. A fagyhoz alkalmazkodott, növényevő gyapjas orrszarvú fő táplálékai eltűntek, ami végzetes csapást jelentett számukra.
Úttörő DNS-vizsgálat egyedülálló lelettel
A mostani lelet különlegessége, hogy elsőként sikerült egy másik állat gyomrából származó szövetből teljes genomot szekvenálni. Ez a bravúr új lehetőségeket teremt a jövőben, hiszen így akár váratlan forrásokból — például ragadozók emésztetlen zsákmányaiból — is bepillantást nyerhetünk a rég letűnt fajok titkaiba. Összességében elmondható, hogy a tudomány most egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy jobban megértse, mi vezetett a gyapjas orrszarvú végzetéhez.
