Az agykéreg titkos szegmensei
Az agy hallókérgének egyik részében, az úgynevezett felső halántéktekervényben (superior temporal gyrus) tapasztaltak meglepő aktivitást, amikor 23 önkéntes főemlősök – köztük csimpánz, bonobó, makákó – hangjait hallgatta. Az emberek hangjai kontrollként szolgáltak. Különösen erős volt a válasz csimpánzhangokra, hiszen a bonobók, bár genetikailag szintén közeli rokonaink, hangzásban inkább hasonlítanak a madarakra, és az emberi agy kevésbé reagál ezekre a vokalizációkra. A makákókkal szemben pedig jelentős evolúciós és akusztikus távolság tapasztalható.
Különbségek és következtetések
A funkcionális MR-vizsgálatok pontosan kimutatták, hogy kizárólag a csimpánzok hangjaira élénkült fel az említett agyi szakasz, míg a bonobók és makákók hangjaira nem. Ez az eredmény azért is meglepő, mert a bonobók genetikailag éppúgy közel állnak hozzánk, mint a csimpánzok. Az eltérés feltehetően a hangképzés fizikai jegyeiben keresendő, tehát az akusztikus hasonlóság is közrejátszhat, nem csupán az evolúciós rokonság.
Némi fényt vet a beszéd fejlődésére
Ebből arra lehet következtetni, hogy az emberi agyban tovább él egy ősi, a főemlősökkel közös hangfelismerési képesség. Már korábban ismert volt, hogy bizonyos állatok saját fajtársaikra érzékeny agyterülettel rendelkeznek, de most először sikerült kimutatni, hogy az emberi agy egy kis régiója, a felső halántéktekervény elülső része, szintén érzékeny nem emberi hangokra. Ez a felismerés új utakat nyit abban, hogy megértsük, hogyan tárolódnak ősi kommunikációs mintázatok az agyban, és segíthet abban is, hogy jobban megértsük, miként tanulják meg felismerni a babák az ismerős hangokat már a születésük előtt.
