Művészből fizikus – nehézségek és fordulatok
Az igazi váltás akkor következett be, amikor Lambrides fizika szakon kezdte el egyetemi tanulmányait a Rochesteri Egyetemen – minden előképzettség, sőt, egyetlen fizikához vagy matematikához kapcsolódó óra nélkül. Célja az volt, hogy kitűnjön a művészlelkű közegből, és olyan irányba induljon, amely első ránézésre teljesen „nem illett hozzá”. Az első nehézségek gyorsan jöttek: az alapfizika kurzuson elért gyenge jegye majdnem letérítette az útról, különösen, hogy társai – ellentétben vele – már korábban is sokat tanultak fizikából.
Lényeges hangsúlyozni, hogy Lambrides nem adta fel, sőt, sokkal kitartóbban dolgozott, mint mások. Az első két, nehéz év után, amikor számára minden újdonság volt, megtanulta, hogyan boldoguljon teljesen ismeretlen problémákkal szemben. Mindezt igazán a harmadik–negyedik évben kamatoztatta, amikor már a legtöbb társa is először szembesült igazán kihívást jelentő feladatokkal. Kutatásba is bekapcsolódott – eleinte a plazmafúzió területén, majd a csillagászatban –, és onnantól egyre biztosabbá vált, hogy megtalálta hivatását.
Amikor a kudarc tanít: mentorálás és közösségépítés
Különleges, hogy Lambrides egyetemi kudarcait sosem tekintette végleges bukásnak. A színházi múltból már korán megtanulta a visszautasítás feldolgozását: a színészi pályán mindennapos, hogy egy szerepet más kap meg, és ezt természetesnek veszik. Az akadémiai világ igen hasonlóan működik, ahol egy-egy ösztöndíjra, pályázatra, egyetemi helyre való jelentkezés kimenetele gyakran „igen” vagy „nem”. Ez a szemlélet később meghatározta azt is, hogyan dolgozik együtt diákjaival, és hogyan közelít a mentoráláshoz – ahol szerinte sokkal többet számít a lelkesedés és a kitartás, mint az első eredmények.
Lambrides hangsúlyozza, hogy a jegyek semmit sem mondanak el arról, ki lesz végül jó kutató, és mindig érdemes esélyt adni azoknak, akiknek a szenvedélyükből fakadóan nagyobb a kitartásuk. Tudatosan odafigyel arra is, kit támogat, és milyen előítéletek befolyásolják, kinek adnak esélyt egy-egy programban. Szerinte a kutatásban ugyanúgy nélkülözhetetlen a közösség, mint az élet más területein – a tudomány nem létezik elszigetelten.
A fiatal fekete lyukak és a „kis piros pöttyök” rejtélye
Lambrides kutatásának középpontjában a galaxisok középpontjában található szupermasszív fekete lyukak fejlődése áll. Annak ellenére, hogy ezek a fekete lyukak a galaxisokhoz képest kicsik, mégis szoros kapcsolatban állnak a körülöttük lévő világ fejlődésével. Éveken át tartó megfigyelések alapján látható, hogy a galaxis és szupermasszív fekete lyuka mintha szinkronban növekedne – a pontos kapcsolat máig talány.
Az utóbbi időben Lambrides egyik figyelemre méltó eredménye a James Webb Űrtávcsővel (JWST) felfedezett „kis piros pöttyök” elemzése. Ezek olyan források, amelyeket sokáig galaxisoknak gondoltak, ám a jelek arra utalnak, hogy valójában fejlődő szupermasszív fekete lyukak lehetnek. Ezek a szokatlan objektumok az univerzum korai időszakából származnak, és a kutatócsoport most próbálja megfejteni, miben hasonlítanak és miben térnek el az ismert fekete lyukaktól. Az ilyen felfedezések jelentősége abban rejlik, hogy ezek a folyamatok végső soron azt is befolyásolják, hogyan formálódott a Föld – például a csillagrobbanásokban keletkező nehéz elemek révén.
Újszerű látásmód és a közös munka ereje
Lambrides egyik legfontosabb kutatási stratégiája, hogy sosem veszi készpénznek a szakmai tekintély kijelentéseit, és szeret meríteni egészen más tudományterületek módszertanából is. Úgy gondolja, csillagászként az a dolga, hogy szkeptikus maradjon, és akkor is újszerű ötletekkel álljon elő, amikor kialakul egy „közmegegyezés”. Különösen szereti felkutatni a régebbi, elfeledett kutatási eredményeket, és megpróbálja azokat új problémákra alkalmazni.
Másik meghatározó nézete, hogy a tudomány nem lehet teljesen objektív, hiszen emberek végeznek minden kutatást – döntéseink, értelmezéseink mindig szubjektívek. Ragaszkodik ahhoz, hogy közösséget, „falut” kell építeni, ahol különböző hátterű kutatók együtt dolgoznak, mert a legjobb eredmények is így születnek. Szerinte a siker kulcsa az együttműködés – nem hisz abban, hogy egy zseni magányosan viszi előre a tudományt.
Tanács fiatal kutatóknak: szenvedély, stratégia és közösség
A tudományos pálya kezdetén Lambrides szerint a legfontosabb megtalálni azt a közösséget, amely támogat, és ahonnan inspirációt, mentorálást lehet kapni. Ezért alapította meg a NASA-PEER programot a NASA Goddard központjában, amely kifejezetten a fiatal kutatók mentorhálózatának építésére koncentrál. Lambrides szerint sosem egyetlen mentortól érdemes tanácsot kérni: épp az a hasznos, ha több forrásból, több szemszögből kapunk támogatást, akár személyes, akár szakmai dilemmákról legyen szó.
Azt hangsúlyozza, hogy hosszú távon csak szenvedéllyel és kitartással lehet talpon maradni; sokakat a tudományos pálya presztízse csábít el, miközben valójában nem ez a valódi motiváció. Fontos, hogy saját szenvedélyüket találják meg, és ha valóban szeretik a kutatott kérdést, akkor érdemes küzdeni az álmaikért – akár a nehezebb, versengőbb terepeken is, mint amilyenek az élettudományok vagy az űrkutatás. Lambrides példája azt mutatja, hogy gyakran a legváratlanabb utak vezetnek végül a csillagok közé.
