
Szoborfaragás klánmódra
A szobrok 1200 és 1700 között készültek, de eddig kevés volt a konkrét bizonyíték arra, hogy pontosan hogyan és kik készítették őket. Legújabb kutatások során 11 686 drónfotó alapján részletes, centiméter-pontosságú 3D-modellt készítettek a Rano Raraku kőbányáról, ahonnan a szobrok túlnyomó többsége származik. A digitális térkép felfedte, hogy nem központilag irányított rendszer működött, hanem harminc független, klánalapú műhely működött egyszerre a bányában. Mindegyik kis közösség a maga technikáival dolgozott, de a végeredmény, a moai-szobrok, formailag hasonlóak voltak.
A részletes felmérés 426 különböző fázisban lévő szobrot, 341 kitermelőárkot és 133 helyet azonosított, ahonnan a kész moai-szobrokat már elszállították, valamint eddig ismeretlen külső bányaterületeket is feltárt. Nemcsak a decentralizált szerveződés bizonyosodott be, hanem az is, hogy legalább három eltérő faragási stílus létezett.
Hogyan „sétáltak” a moai-szobrok?
Az örök kérdés: miként mozdítottak el többtonnás kőszobrokat az őslakosok? Korábban számos elmélet született, ám kevés volt igazán bizonyítható. A helyi szájhagyomány és cseh mérnökök közreműködésével most sikerült konkrét, tesztelhető elméletet megalkotni. Az utak mentén „elhagyott” moai-szobrokat vizsgálva kiderült, hogy talpuk szélesebb, keresztmetszetük D-alakú, és előrefelé dőlnek; mindez lehetővé tette, hogy függőleges helyzetben, kötéllel „sétáltatva” mozgassák őket a szigeten.
Ezt egy 2013-as kísérlet is igazolta: 18 ember három kötél segítségével 40 perc alatt 100 métert tett meg egy ilyen szoborral. Az előredőlés segítette a moai-szobrok hintázó mozgását, így az oldalirányú kilengések előremozdulássá alakultak.
Az utak mentén szétszórtan maradt moai-szobrok elhelyezkedése arra utal, hogy a szállítási balesetek a kőbánya közelében fordultak elő leggyakrabban. A törések mintázata is ehhez igazodik: elsősorban függőleges irányú ütések miatt sérültek meg a szobrok.
Kik pusztították el a sziget erdeit?
A harmadik rejtély, hogy egy fejlett kultúra miként okozhatta saját környezetének pusztulását. Az újabb bizonyítékok szerint a szigetet nem egy hirtelen „öngyilkosság” sújtotta, hanem egy ökológiai átrendeződés, amelyben a patkányok kulcsszerepet játszottak.
Feltételezhető, hogy a polinéz telepesek érkezésével patkányok is kerültek a szigetre, amelyek néhány év alatt akár több millióra is szaporodhattak. Ezek a patkányok a pálmafák magjainak 95 százalékát elfogyasztották, emellett az emberek is irtották az erdőket a földműveléshez. A két tényező együttesen okozta a pálmaerdők eltűnését röpke ötszáz év alatt.
Mindazonáltal a szigetlakók alkalmazkodtak: továbbra is halásztak, kagylókat és más tengeri ételeket fogyasztottak, és újfajta mezőgazdasági módszereket vezettek be, miközben még évszázadokig folytatták a monumentális szobrok készítését.
Az örök rejtélyek is megoldhatók
Nemcsak a Rapa Nui-hoz kötődő mítoszok, hanem a tudományos kutatás is igazolta, hogy módszeres vizsgálattal és tesztelhető elméletekkel valódi válaszokat lehet találni. Az elszigetelt sziget esete mutatja, hogy még a legrégebbi titkok is megfejthetők, ha odafigyelünk a részletekre.
