
Nem csak fogyásra, hanem folyamatos kezelésre való
A Pittsburghi Egyetem szakértői, Elizabeth Oczypok és Timothy Anderson szerint nem érdemes csupán „fogyókúrás szerként” beszélni ezekről a készítményekről. Inkább „testsúlykontroll-gyógyszerként” kellene kezelni őket, hasonlóan egy vérnyomáscsökkentőhöz, amelyet nem egyszerűen abbahagyunk, ha rendben van a vérnyomásunk. Sokan abban reménykednek, hogy elég egy ideig szedni a gyógyszert, majd abbahagyható, de a kutatási eredmények nem ezt támasztják alá.
Mi történik, ha leállnak vele?
A vizsgálatban 670 túlsúlyos vagy elhízott embert vontak be, akiknek nem volt cukorbetegségük. 36 héten át szedték a tirzepatidot, majd a résztvevőket két csoportra osztották: az egyik folytatta még egy évig a gyógyszert, a másik csoport placebót kapott. Mindkét csoportnak csökkentett kalóriájú étrendet és mozgást is javasoltak.
Azok közül, akiknek a gyógyszer hatására legalább 10%-kal csökkent a testtömegük (308 ember), 254-en (82%) legalább a leadott súly negyedét visszahízták, sőt 74-en (24%) a háromnegyedét is visszahízták a 88. hétre. Minél több kiló ment vissza, annál inkább súlyosbodtak a kísérő egészségügyi problémák is.
Akiknek mégis sikerült
Ugyanakkor a 308 főből 54-en (17,5%) kevesebbet, mint a leadott súly negyedét szedték csak vissza. Náluk is emelkedett néhány egészségügyi érték, például a vérnyomásuk, de nem mindegyik. Körülbelül egy tucat résztvevő (4%) a gyógyszer elhagyása után tovább fogyott. A kutatók azonban nem találtak magyarázatot arra, hogy miért lettek ők sikeresebbek; demográfiai vagy egészségügyi különbségeket nem észleltek.
Lassan, óvatosan vagy egyáltalán nem?
Nem zárható ki, hogy egyeseknél a gyógyszer lassú elhagyása eredményesebb lehetne, de erre még kevés a tudományos bizonyíték. Sok beteg viszont hirtelen veszíti el a hozzáférését a gyógyszerhez, például finanszírozási problémák miatt, ami rontja az esélyeket. A szakértők szerint a mozgás fokozása vagy a diéta szigorítása segíthet a leállás során, de erről sincsenek megbízható adatok.
Összességében nem tűnik valószínűnek, hogy a legtöbb ember esetében létezik egy „biztonságos leállási útvonal”, így a GLP-1 típusú szerek valószínűleg hosszú távú, krónikus alkalmazásra alkalmasak, akárcsak más anyagcsere- vagy szív- és érrendszeri gyógyszerek.
