Kik élnek a permafroszt talajban?
Európai kutatók 2010 óta szisztematikusan gyűjtik a permafroszt-mintákat Kanada, Grönland és Szibéria elhagyatott, jeges vidékein. A vizsgálatokhoz a talaj felső, rövid időre fagyott, illetve alsó, egész évben fagyott rétegéből is vettek mintákat. A kutatás célpontjai azok a baktériumok és archeák voltak, amelyek metánt termelnek vagy bontanak. A metán háromszor olyan erős üvegházhatású, mint a szén-dioxid.
Az egyik legmeglepőbb eredmény az volt, hogy mind a metánt termelő (metanogén), mind a lebontó (metanotróf) mikrobák közül csak kevés faj volt többségben. A metánfogyasztó mikrobák között például szinte kizárólag a Methylobacter nemzetség uralkodott minden vizsgált helyszínen, közvetlenül a metántermelők fölötti talajrétegben. Ezek a baktériumok azt „eszik meg”, ami alul keletkezik, de az még rejtély, mitől tudtak ilyen sikeresek lenni.
Mi robbanhat, ha elolvad a jég?
A kutatók összehasonlították a nedves és száraz, olvadó permafrosztos területeket is. A nedves, pangó vízű helyeken oxigénhiány uralkodik, ezért itt a metántermelők szaporodnak el. A szárazabb talajban viszont a metánfogyasztók kerülnek fölénybe – különösen azok, amelyek a légköri metánt is képesek „elégetni”, szén-dioxiddá alakítva azt. Egyelőre kérdéses, mennyire történik meg ez a valóságban, de elméletben létező lehetőség.
Ennek következtében a felmelegedő, kiszáradó északi talaj a jövőben metánelnyelővé válhat – ugyan csekély mértékben –, ha a folyamatokat ezek a mikrobák határozzák meg. Ráadásul más kutatások szerint egyes vasat hasznosító mikrobák is lelassíthatják a metánképződést, különösen például az alaszkai Copper River Delta vizes élőhelyein.
Még rengeteg a kérdőjel
Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen hátra lehetne dőlni. Az északi régiók nehezen kutathatók, kevés hosszú távú, összehasonlítható adat áll rendelkezésre a talajnedvesség, a mikrobák működése vagy az olvadás üteme kapcsán. Nem tudni, hogy a jövő Északi-sarkvidéke szárazabb vagy nedvesebb lesz-e, így a metánkibocsátás nagysága sem egyértelmű.
A kutatók hangsúlyozzák, hogy a talaj metánkibocsátásáról és -megkötéséről több adatot kell gyűjteni. A fő kérdés az, milyen gyorsan bomlik le a szerves anyag, mennyi ideig tart az olvadási folyamat, és hogyan változik a rendszer, ha idővel más növények jelennek meg. Modelljeink, szimulációink vannak – de konkrét méréseinkből sokkal több kell.
Ennek következtében az „északi metánbomba” veszélye nem annyira egyértelmű, mint korábban gondolták. Ha a jövőbeli folyamatokat jobban megértjük, hatékonyabban tudunk reagálni a globális klímaváltozás kihívásaira.
