A régi elméletek újraértékelve
A kutatók digitális eszközökkel, endoszkópos kamerákkal és 3D-modellezéssel vizsgálták meg a neandervölgyi orrcsontokat anélkül, hogy kivették volna a koponyát a barlangból. A neandervölgyiek nagy orrának eredetéről szóló régi elmélet szerint a hideg és száraz környezethez alkalmazkodva fejlődött ki: az orr szerkezete meghosszabbítja az orrjáratok útját, így segít párásítani és melegíteni a levegőt, mielőtt az a tüdőbe jut.
Nem olyan különleges a neandervölgyi orr
Azonban az Altamura embere vizsgálata alapján az orr belső felépítése valójában nem különbözik jelentősen a mai emberétől. Míg a neandervölgyiek alkatukban – zömök testfelépítés, rövidebb végtagok – valóban alkalmazkodtak a hidegebb éghajlathoz, az orruk nem mutat jelentős evolúciós eltéréseket. Kiderült, hogy a korábban feltételezett, csak a neandervölgyiekre jellemző orrszerkezeti jegyek közül kettő sem található meg az Altamura-leleten. Ez arra utal, hogy a fajon belül is voltak különbségek, amelyekről eddig keveset tudtunk.
Miért volt mégis nagy az orr?
Az új eredmények szerint a neandervölgyi orr mérete inkább a Homo-nemzetségre jellemző sajátosság, mintsem a hideghez való alkalmazkodás eredménye. A korai Homo-fajoknak is széles orruk volt, és a ma élő emberek közül is inkább a skandináv, illetve sarkvidéki népcsoportoknak keskenyebb ez a testrészük. A neandervölgyiek nagy orra valószínűleg nem egyetlen környezeti tényezőhöz igazodott, hanem egy energiaigényes, izmos test oxigénellátását kellett biztosítani a kemény európai pleisztocén éghajlatban.
