
Kik maradtak életben?
Sokan azt gondolják, hogy senki sem élte túl a Vezúv kitörését. Érdemes kiemelni, hogy a régészeti és történelmi bizonyítékok ezzel szemben arra utalnak: Pompeii és Herculaneum lakóinak jelentős része megmenekült. A túlélők között mindenféle társadalmi réteg képviseltette magát – gazdagok, szegények, férfiak, nők és gyerekek egyaránt. Meglepő módon pontosan 172 név szerint ismert menekültet lehet nyomon követni, akik valószínűleg mintegy 3000 fős háztartásokat képviselnek.
Mi árulkodik a menekülésről?
A túlélésre főként közvetett bizonyítékok utalnak. A hagyományos tárgyak és közlekedési eszközök – csónakok, lovak, kordék – hiánya arra mutat, hogy a városokból szervezetten, családokkal együtt távoztak. Ugyanakkor számtalan feljegyzés szól pánikról és menekülő tömegekről. Plinius, az ifjabb, a kitörést túlélő római történetíró leírja: dühöngő félelem lett úrrá Misenum lakóin, de a családtagok egymás keresése közben sem hagyták el szeretteiket.
A városok pusztulásának mintázata, az elhunytak maradványai, valamint az eltűnt tárgyak is azt mutatják, hogy sokan időben eljutottak a kijáratokig. Ebből kifolyólag kijelenthető: a tömeges áldozatokat bemutató popkultúra-tartalmakkal szemben sok család valóban életben maradt.
Hova költöztek a túlélők?
A hatalmas menekültáradat főként a közeli Campania vidékére, elsősorban Nápolytól északra, Puteoli, Misenum és Cumae irányába telepedett le – de előfordultak szórványos pihenők Capua, Nola, Nuceria vagy akár Aquinum térségében is. Egy nagyobb túlélőcsoport még messzebb, Ostia környékén kezdett új életet. Ugyanakkor néhány embert egészen Közép-Itáliáig, Hispániába vagy akár Dáciába is nyomon lehet követni.
Érdemes kiemelni, hogy új otthonaikat maguk választották, többnyire családközpontú, ismerős közösségek közelében, nem állami telepítés révén. Az állam szerepe elsősorban a károsultak megsegítésében, ellátásában mutatkozott meg, nem közvetlen mentésben, bár Plinius, az idősebb és a római flotta Misenumnál igyekezett közbeavatkozni.
Hogyan építették újjá életüket?
A menekültek valószínűleg szorosan összetartó közösségként érkeztek új otthonaikba, társadalmi vagy gazdasági kapcsolatok révén választották ki azok helyét. Az állami segítség elősegítette azt, hogy újraindítsák életüket, miközben megőrizték saját kultúrájukat és identitásukat.
Ugyanakkor a trauma velük maradt: ahogy a mai menekültek esetében is, nem könnyű teljesen újrakezdeni, még akkor sem, ha egy támogató közegben sikerül beilleszkedni. A pompeii és herculaneumi túlélők története ezért egyszerre szól szenvedésről és hatalmas kitartásról – olyan tanulság, amely a mai napig érvényes minden katasztrófát átélt ember számára.
