Drasztikusan leértékelt lehetőségek
Korábbi számítások azt sugallták, hogy a tárolási technológiával akár 5–6 Celsius-fokkal is mérsékelhetnénk az emberi eredetű felmelegedést. A mostani tanulmány szerint azonban a valóságban ez csak 0,7 Celsius-fokkal csökkenthető, ami jelentős visszalépés. Ez óriási kontrasztot jelent a fosszilis ipar évek óta hangoztatott optimizmusával szemben, amely rendszeresen a szén-dioxid tárolásban látta a klímaválság egyszerű megoldását.
Szűkülő terek – korlátok és veszélyek
A témában úttörő kutatás kizárta azokat a geológiai formációkat, ahol a tárolt CO2 szivároghat vagy földrengést okozhat, illetve ahol szennyeződhet az ivóvíz. Fontos szempont, hogy a kutatók szerint korábban ezek a veszélyek nem kaptak kellő hangsúlyt. Hosszú ideig a technológia kapacitását túlbecsülték – a jelenlegi óvatosabb számítások viszont már bevezették a „megfontolt potenciál” fogalmát, amely minimalizálja a társadalmi és környezeti kockázatokat.
A kutatók kiemelik: a szén-dioxid tárolás továbbra is fontos, de csak azokban a szektorokban használható, amelyeket nehéz teljesen karbonmentesíteni (például cementgyártás, légiközlekedés, mezőgazdaság). Semmiképp sem alkalmas arra, hogy fenntartsuk a szennyező energiaforrásokat, vagy meghosszabbítsuk az olaj- és gázkitermelés korszakát.
A technológia jelenlegi állapota és lehetőségei
Világszerte sokmilliárd forintot fordítottak már a szén-dioxid megkötésének és tárolásának fejlesztésére, de a jelenleg ténylegesen megkötött CO2 mennyisége elenyésző a globális kibocsátáshoz képest. A leggyakoribb eljárás üzemeknél és erőműveknél mintegy 60%-os arányban képes felfogni a keletkező szén-dioxidot. Ennél magasabb arány elérése jelentősen megdrágul és bonyolulttá válik. Ráadásul a begyűjtött CO2 mintegy háromnegyedét ma is olajmezőkbe pumpálják vissza, hogy több olajat hozzanak a felszínre – így paradox módon a klímavédelmi törekvésekkel ellentétes hatást érnek el.
A jelenlegi fejlesztések között ígéretes lehet a bazaltkőzetekbe történő tárolás, ahol az elnyelt szén-dioxid ásványosodik, de ez még nem valósult meg nagyipari léptékben. Az USA-ban a projektek ellen is komoly társadalmi ellenállás tapasztalható: a konzervatív oldal drágának és feleslegesnek tartja, míg a környezetvédők szerint a fosszilis ipar félrevezető ígéretekkel áltat.
Miért kevés ez a megoldás?
Bár egyes iparági szereplők szerint a szén-dioxid tárolás elkerülhetetlen a klímavédelemhez, a kutatók óva intenek a túlzott várakozásoktól. Habár a technológia önmagában életképesnek tűnik, a költségek és az elérhető kapacitás miatt szinte biztos, hogy csak elenyésző mennyiségben tudjuk majd alkalmazni. Amíg most nem vagyunk hajlandók csökkenteni a kibocsátásainkat, miért feltételeznénk, hogy a jövő generációi majd hajlandók lesznek sokat fizetni az eltakarításért?
Cselekvési kényszer
A szén-dioxid, amely főként fosszilis tüzelőanyagok égetéséből származik, évszázadokig a légkörben marad, és lassan, de biztosan növeli a globális hőmérsékletet. Közvetlenül a levegőből is kivonható, majd nagy nyomáson mélyen a földbe szivattyúzható: sósvíztározókba, bazaltba vagy már kitermelhetetlen szénrétegekbe. Ezek a módszerek azonban jelenleg messze elmaradnak attól, hogy érdemi fordulatot hozzanak a klímaváltozás menetében.
Összességében elmondható, hogy a világ nem engedheti meg magának, hogy a szén-dioxid tárolását tekintse fő megoldásnak – rövid távon radikálisan csökkenteni kell a kibocsátást, és csak ott, ahol elkerülhetetlen, szabad felhasználni ezt a szűkösen rendelkezésre álló tárolókapacitást. Nem várhatunk arra, hogy a jövő majd más megoldja a problémát: minél tovább halogatjuk az érdemi cselekvést, annál nagyobb és drágább feladatot hagyunk az utódainkra.
