
Trump zsarol vagy üzletel?
A megállapodás árnyékában sokan felvetik: a Fehér Ház kvázi sarokba szorította az Intelt. A cég a CHIPS törvény keretében járó támogatásból eddig mindössze 2,2 milliárd dollárt kapott. Eközben minden negyedévben további 3,17 milliárd dollárt emészt fel az újraindított bérgyártási üzletág, amely éppen most próbál felzárkózni a versenytársakhoz. Az Intel, mint kizárólag amerikai vállalat, elengedhetetlen elem maradt az Egyesült Államok hadiipari szuverenitásához: a legkorszerűbb chipek közül csak az Intel képes Amerikában fejleszteni és gyártani, miközben a riválisok, a TSMC és a Samsung csak részben települnek át az USA-ba. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok 3,2 milliárd dollárral ösztönözte az Intel legnagyobb biztonságú gyártókapacitásának létrehozását.
Mindazonáltal a Trump-féle manőver nem példátlan: idén tavasszal a TSMC-t is hasonlóképpen próbálta amerikai beruházásainak növelésére bírni, 100 milliárd dolláros szankciófenyegetéssel. Hogy ezekből az óriási tervekből mit valósít meg a tajvani vállalat, az már csak idő kérdése.
A készpénzinjekció önmagában nem elég
Hiába az értékes tőkeinjekció és a bőkezű adójóváírás – a CHIPS törvények extra 35 százalékos adókedvezményt is biztosítanak –, ha az Intel nem tud ügyfeleket szerezni a bérgyártó üzletágához. Ma már maga az Intel is a TSMC szolgáltatásait veszi igénybe termékei többségéhez, beleértve számos új processzort is. Kilátásban van, hogy idén az új Panther Lake processzorok, jövőre pedig a Clearwater Forest Xeon chipek visszakerülnek házon belüli gyártásba az Intel 18A technológián, ám a hosszú távú kilátások nem biztatóak: a következő generáció, a Nova Lake már újra vegyesen, részben a TSMC-nél is készül majd.
Az igazi gond az, hogy továbbra sem tűnik fel a piacon egy nagyobb, megrendelőként fellépő partner, akire alapozva az Intel bérgyártói divíziója sikeressé válhatna. Ha hosszú távon nem lesz kiemelt ügyfél, a nagy reményekkel indult üzletág léte is megkérdőjeleződhet – mostantól azonban ezt már az amerikai adófizetők érdeke is védi.
Az állami beavatkozás ára
A mostani üzlet értelmében, ha öt éven belül az Intel 51 százaléknál kevesebb tulajdonnal rendelkezne a bérgyártó részlegében, az állam további 5 százalékot szerezne meg. Ennek ellenére az új helyzet kockázatokkal jár: az Intel legutóbbi SEC-jelentése szerint az állami tulajdon miatti aggályok akár elriaszthatják a külföldi és hazai ügyfeleket, befektetőket, partnereket és versenytársakat. A cég bevételének ma is háromnegyede az USA-n kívülről származik, így minden, külkereskedelemre vonatkozó fordulat, illetve protekcionista döntés visszaüthet.
Különösen érdekes, hogy ebben a helyzetben az USA már nem csupán szabályozó vagy támogató, hanem tulajdonos is lett. Ez hosszú távon akár komolyabb kontrollhoz vezethet az Intel működése felett, és új versenyhelyzetet is teremthet: elképzelhető, hogy egyes országok most pont az amerikai kapcsolat révén fognak beruházni az Intel chipekbe, bizonyos előnyök reményében.
Látható bizonytalanságok a jövőben
Mindezt figyelembe véve, az új alkuban az Intel már szinte félig állami vállalatként működik, ami a versenyben egyszerre hozhat hátrányokat és előnyöket. Míg egyesek attól tartanak, hogy az állami tulajdon okozta bürokrácia és átláthatósági követelmények lassítják, sőt akár meg is béníthatják a vállalat mozgásterét, mások szerint elképzelhető, hogy az USA védőhálójában új lendületet kaphat a fejlesztés és az amerikai chipipar. Az viszont biztos, hogy mind az Intel, mind az egész amerikai félvezető-gyártás sorsa most már elválaszthatatlanul összefonódott az állami érdekekkel – és ezzel együtt a világpolitikai játszmákkal is.