
Új esély: a génszerkesztés mint megmentési stratégia
A hagyományos természetvédelmi módszerek, mint a természetes élőhelyek védelme, az orvvadászat elleni küzdelem vagy a fogságban történő szaporítás elengedhetetlenek. Ennek ellenére ezek önmagukban nem képesek helyreállítani azokat a genetikai tulajdonságokat, amelyek már eltűntek egy-egy fajból. Egy nemzetközi genetikuscsapat szerint a jövőben egyes fajok fennmaradásához elengedhetetlen lehet az új generációs génszerkesztő technológiák (például a CRISPR alkalmazása), amelyekkel olyan genetikai változatosság adható vissza, amely természetes mutációval csak évezredek alatt alakulna ki.
A génmérnökséget a növénytermesztésben már régóta alkalmazzák; a világ szántóterületeinek közel 13,5 százalékán génmódosított növényeket termesztenek, amelyek ellenállóbbak a betegségekkel vagy az aszállyal szemben. Jelenleg olyan cégek, mint a dallasi Colossal Laboratory & Biosciences – amely a gyapjas mamut (woolly mammoth), a dodó (dodo) vagy a kardfogú farkas (dire wolf) feltámasztásán dolgozik –, szerkesztett DNS-sel próbálják visszahozni kihalt állatok ikonikus tulajdonságait. Ők például úgy tervezik újraalkotni a gyapjas mamutot, hogy a megtalált mamutgéneket beültetik az ázsiai elefánt genetikai állományába. Nemrég 20 génmódosítást hajtottak végre szürke farkaskölykökön a kihalt kardfogú farkas (dire wolf) tulajdonságainak visszahozására.
Genetikai múltból a jövőbe: múzeumi példányok szerepe
A világ múzeumai évszázadok óta őriznek olyan bőröket, csontokat vagy magokat, amelyek genetikai időkapszulaként szolgálnak. Ezekből a történelmi példányokból kinyert DNS-sel a tudósok beazonosíthatják a mára elveszett, de egykor fontos genetikai változatokat, és újabb lépésként visszavihetik azokat a vadon élő populációk génkészletébe.
Populációrobbanás vagy -csökkenés idején, amikor csak néhány egyed éli túl a szűk keresztmetszetet, a genetikai változatosság drámaian lecsökken, és nő az ártalmas mutációk gyakorisága is – ezt nevezzük genomikus eróziónak. Ha azonban az adott populációból hiányzik egy elengedhetetlen gén, génszerkesztés segítségével akár egy közeli rokon fajból is „kölcsönözhetünk” ilyen tulajdonságokat (ezt hívják génmentésnek – gene rescue), ahogy ez a mezőgazdaságban már évek óta bevett gyakorlat.
Miért nem lehet mindent a génszerkesztésre bízni?
Genetikai beavatkozások csak akkor értelmezhetőek, ha a populáció mérete már elérte azt a küszöböt, amely mellett a természetes szelekció is működni tud. Nem szabad elfelejteni, hogy az élőhelyvédelem, ragadozószabályozás, fogságban tartott szaporítás ugyanolyan nélkülözhetetlen, mint magának a genetikai állománynak a helyreállítása. Emellett a génszerkesztett egyedek nem élnék túl egy lerabolt élőhelyen vagy orvvadászattól sújtott területen, így ilyen beavatkozás csak akkor indokolt, ha az élőhelyek és a faj védelme már eredményes volt.
Ennek ellenére a géntechnológia sem kockázatmentes. A CRISPR és rokon technológiák mellékhatásaként nem várt DNS-módosítások is előfordulhatnak, sőt, egy gén akár több funkcióval is bírhat (ezt nevezzük pleiotrópiának). Főleg kevésbé ismert fajoknál akár végzetes hibát is véthetünk. A közvélemény óvatossága, valamint a szabályozási akadályok is lassíthatják a génmódosított fajok szabadon engedését.
Illúzió vagy valódi megoldás?
Mindezek alapján megállapítható, hogy bár a génszerkesztés új, ígéretes eszköz a természetvédelmi repertoárban, nem tekinthető csodafegyvernek. Ráadásul fennáll a veszélye annak, hogy a gyors genetikai „javítások” elterelik a figyelmet a valódi problémákról: az élőhelyek védelmének hiányáról vagy a szén-dioxid-kibocsátás mérséklésének szükségességéről.
Fontos megjegyezni, hogy az élőlények megmentésének kulcsa továbbra is az átfogó természetvédelmi munka, a közösségi összefogás, a jogi szabályozás, az élőhely-helyreállítás, a klímavédelem és a környezeti terhek csökkentése – a génszerkesztés pedig csak egy a sok közül, de mindenképpen létfontosságú esély lehet bizonyos fajok kihalásának megelőzésében.