Stonehenge: Nem a jég, hanem az ember vitte a köveket
Óriási szenzációt okozott, amikor a kutatók újabb nyomokra bukkantak a Stonehenge kövei körül. Sokan gondolták, hogy hatalmas gleccserek gördítették ide az impozáns, több tonnás köveket az ősidőkben. Ezzel szemben a Curtin Egyetemen dolgozó Anthony Clarke és csapata a legújabb vizsgálatok alapján megerősítette, hogy minden valószínűség szerint mégis emberi kéz mozgatta azokat.
Különösen említést érdemel, hogy a kutatók ásványtani ujjlenyomatokat vizsgáltak meg, és az eredmények alapján az oltárkő Észak-Skóciából származó eredete is megerősítést nyert. A közeli folyókból vett üledékekben nem találták meg azokat a pleisztocén kori ásványjeleket, amelyek a természetes gleccserszállításra utalnának. Ennek következtében sokkal valószínűbb, hogy az ősi közösségek célzottan, emberi erővel mozgatták a köveket a ma is büszkén álló helyükre.
Szöcskeszárnyak ihlette robotrepülés
A szöcskék nemcsak ugrani, de repülni is tudnak, sőt a levegőben siklani is képesek: ez inspirálta a Princeton Egyetem szakértőit, amikor új robotikus szárnyakat terveztek. A kutatók részletes CT-felvételek révén tanulmányozták az élő szöcskék szárnyainak szerkezetét, majd ezeket 3D-nyomtatással különféle modellekké formálták.
A laboratóriumban vízcsatornás tesztek során elemezték, hogyan áramlik a víz a különböző szárnytípusok körül, és milyen hatása van a redőknek és a szárnyalakoknak a siklásra. Az eredmény egy olyan pilóta nélküli siklórobot lett, amely ugyanolyan hatékonyan repül, mint egy valódi szöcske. Érdekesség, hogy a sima szárnyak még hatékonyabbak lettek volna a lebegésben, ám valószínűleg a redők a meredek szögből való felszállásban segítenek a rovaroknak.
Éneklő robotarc: Új szint az MI-kommunikációban
A humanoid robotokat sok mindenért szeretjük, de a valódi emberi arcmimika sokáig messze elmaradt az emberitől – egészen mostanáig. A Columbia Egyetem kutatói ugyanis megépítettek egy olyan robotarcot, amely huszonhat beépített motorral képes utánzani az emberi szájmozgásokat beszéd és ének közben.
Nem zárható ki annak a lehetősége, hogy a fejlesztésben az jelentette az áttörést, amikor a robot saját magát figyelte meg a tükörben, és több ezer véletlenszerű arckifejezésen keresztül tanulta meg, hogyan kapcsolódik az aktuátorok mozgása az egyes hangképzésekhez. Ezután MI segítségével embereket figyelve sikerült egyre természetesebben szinkronizálnia a hangképzést, sőt énekelni is megtanult, bár a B és W hangok még gondot okoznak neki. Ennek következtében, ha ezt a rendszert a ChatGPT-vel vagy a Geminivel kapcsolják össze, az a jövő emberszerűbb robotasszisztensét eredményezheti.
Leonardo da Vinci DNS-e: Műalkotások, mint genetikai időkapszulák
Leonardo da Vinci öröksége egészen új értelmet kapott, amikor egy nemzetközi kutatócsoport mikroszkopikus mintákat vett le a mester néhány firenzei gyűjteményben őrzött műalkotásáról és családi leveleiről. Az elemzések során kimutattak emberi Y-kromoszóma-szekvenciákat, valamint baktériumok, gombák, pozsgás virágrészletek és különféle élősködők DNS-maradványait is.
Nem zárható ki annak a lehetősége, hogy a megtalált férfi DNS egy része maga Leonardóhoz tartozik, ám ehhez szükséges lenne összevetni a templomi sír maradványaival, a művész naplóival és közvetlen leszármazottakkal. Az új tudományterület, az arteomika ezzel akár forradalmi jelentőségű DNS-azonosítást tehet lehetővé a művészettörténetben.
Búzasörből steak – laboratóriumi hús sörélesztőn
A laboratóriumban előállított hús egyik nagy kihívása, hogy még messze nem éri el a valódi hús ízét vagy textúráját. Egy új, londoni kutatócsoport most sörfőzés során keletkező élesztőmaradványból alkotott ehető vázat, amelyen izomsejteket tudnak növeszteni.
Különösen említést érdemel, hogy az élesztőből előállított cellulóz szerkezete a mesterséges hús érzetének szempontjából sikeresebb volt, mint a táptalajból készült megoldásoké. Ennek következtében a söripar melléktermékéből, amelyet eddig hulladéknak tekintettek, ígéretes alternatíva válhat a fenntartható húselőállításban. Már csak az izom- és zsírszövetek integrálása van hátra, valamint az, hogy különféle sörtípusoknál is teszteljék az eljárást.
Fogaskerekek vízből: Forradalmi áttörés a puha robotikában
A fogaskerekek évezredek óta az emberi technika univerzális szereplői, de a hagyományos, fém vagy műanyag fogaskerekek ridegsége mindig korlátozta alkalmazhatóságukat. A New York-i Egyetem kutatói most arra keresték a választ, hogy vajon a folyadék – lég- vagy vízáramlás – képes-e átvenni a mechanikus fogak szerepét.
Az általuk kidolgozott kísérlet során két henger alakú rotort helyeztek víz és glicerin keverékébe. Az egyik hengert meghajtották, a másik passzív maradt. Meglepő módon, csak a folyadék örvénylésének köszönhetően a passzív henger is mozgásba lendült: amikor a hengerek közel voltak egymáshoz, a rendszer fogaskerékhez hasonlóan viselkedett, távolodáskor pedig inkább ékszíjas meghajtást modellezett. Ez a felfedezés nemcsak a lágy robotika számára jelenthet forradalmat, de a jövőben teljesen új mozgásmechanizmusokat hozhat létre az automatizálásban.
Különösen említést érdemel, hogy az emberi találékonyság hol a múlt köveiben, hol a robotok arcán, hol a laboratóriumi húson, hol egy festményben örökíti meg magát – újraértelmezve azt, honnan jövünk és hová tartunk.
