Az elkülönítő zárka csak olaj a tűzre

Még rosszabbul járnak a magánzárkába zártak

Az elkülönítésre ítélt rabokat a hasonló hátterű, de nem izolált elítéltekkel összehasonlítva úgy tűnik, hogy a magánzárka inkább árt, mint használ. Az elzártak körében gyakoribb a további jogsértés. Az elkülönítés alatt az elítélt legfeljebb napi egy órára hagyhatja el a celláját, alig telefonálhat, szinte semmilyen társas kapcsolata nincs, és alig végezhet bármilyen tevékenységet.

Pszichés károk és visszaesés

Az izoláció különösen azok számára veszélyes, akik eleve sérülékenyebbek: pszichózistól, depressziótól vagy más mentális betegségtől szenvednek. Nekik a magánzárka szorongást, haragot, tartós lelki károkat okozhat, és jelentősen csökkenti az esélyét, hogy bármilyen pozitív tanulságot vonjanak le a büntetésből. Ráadásul sok börtönlakó gyerekkorát eleve traumák, elhanyagolás vagy erőszak terhelte meg – náluk a további szankciók szinte biztosan nem vezetnek jobb viselkedéshez.

Lehetnek működő alternatívák

A magánzárka legfeljebb pillanatnyi megoldást jelent: átmenetileg csökkentheti a feszültséget, de hosszú távon „időzített bombát” jelent, mert a rabban csak nő a feszültség és az instabilitás. Ezzel szemben a segítő, mentális egészségközpontú megközelítés sokkal eredményesebb lehet. A kutatás javaslata szerint erre a célra akár külön, ellenőrzött elvonulótereket is létre lehetne hozni a börtönökben, ahol a zaklatott rabok támogatáshoz, telefonhoz, ápoláshoz, olvasáshoz vagy akár játékokhoz is hozzáférnének. Bizonyos esetekben a börtön helyett jobb megoldás lehet a pszichiátriai kórházi ellátás is. Minden esetben kulcsfontosságú a gyors beavatkozás: ha valaki órákig vár alapvető szükségletei kielégítésére a magánzárkában, az rendkívül stresszes és káros lehet.

2025, adrienne, phys.org alapján