Ősi rítusok a lángok árnyékában
A Science Advances folyóiratban megjelent tanulmány alapján a kutatók részletesen rekonstruálták az események sorozatát, miközben mikroszkópos vizsgálatok és különféle régészeti, igazságügyi módszerek segítették munkájukat. A lelet azt mutatja, hogy az ősi afrikai vadászó-gyűjtögetők temetkezési szokásai és rituáléi jóval összetettebbek voltak, mint ahogy eddig hittük.
Jessica Cerezo-Román, az Oklahomai Egyetem antropológusa elmondta: a kremáció a vadászó-gyűjtögetőknél ismeretlen vagy rendkívül ritka, részben azért, mert a máglya építése rengeteg munkát, időt és fát kíván. Nem csak a legrégebbi afrikai kremációról van szó, hanem egy igazi közösségi látványosságról is, amely rávilágít ezeknek a társadalmaknak a szokatlan szervezettségére és rítusaira.
Miért volt kivételes ez a temetés?
Korábban a legkorábbi máglyákra szóló bizonyítékot 11 500 évvel ezelőtt találták Alaszkában, ott egy hároméves gyermek maradványaival. Afrikában pedig csak mintegy 3500 évvel ezelőttről ismertek hasonló, pásztorneolit kori kremációs temetkezések.
A kremáció általában a fejlettebb technológiájú, élelmiszertermelő társadalmak mortuális rítusaihoz kötődik. A Mount Hora nevű lelőhely a lapos, sziklás hegy lábánál, egy sziklaeresz alatt található. Itt az 1950-es években vadász-gyűjtögető temetkezőhelyet ismertek fel, de mostanáig nem találtak ilyen különleges eljárásra utaló nyomot.
Kiderült, hogy az emberek már 21 000 évvel ezelőtt is éltek itt, temetkezések 16 000 és 8000 év között zajlottak. Mindeközben minden eltemetett test ép állapotban került a föld alá. Ezzel szemben ez a 9500 évvel ezelőtti kremáció egyetlen, nagyon töredékes, szétszóródott személy maradványait tartalmazta, nagyjából egy franciaágy méretű hamurétegen. Máshoz hasonló kremációt ezen a helyen sem előtte, sem utána nem találtak.
A titokzatos nő
A máglyán feltárt 170 csonttöredék – főként karok és lábak maradványai – alapján a hamvasztott személy egy 18–60 év közti, alig 150 cm magas nő volt. A csontokon tapasztalt égési mintákból és megmaradt szövetekből kiderült, hogy halála után néhány napon belül elhamvasztották, mielőtt teste lebomlott volna. Több csonton vágásnyomokat találtak, ami azt jelzi: a test egyes részeit, talán a húst, eltávolították, és a koponyát valószínűleg még az égetés előtt leválasztották.
Ez azt jelenti, hogy például fogakat és koponyamaradványokat egyáltalán nem találtak, holott ezek gyakran túlélnek egy kremációt – mintha szándékosan vitték volna el valamiféle különös céllal.
Közös munka, erős emlékek
A máglyához legalább 30 kg száraz fát és füvet kellett összegyűjteni, a lángok fenntartásához pedig folyamatosan adagolták a tűzrevalót. A hamuból és csontokból az is látszik, hogy a tűz elérte az 500 Celsius-fokot is. A tűzből előkerült kőkorszaki eszközök talán temetési tárgyak voltak, vagy egyszerűen belekerültek a hamvasztás közben.
Egyúttal több, kései tűzgyújtásra utaló réteget is felderítettek: 700 évvel a kremáció előtt már hatalmas tűz lobogott, és mintegy fél évezreddel az esemény után is többször égettek fát ugyanott. Mindeközben már senkit sem hamvasztottak el, viszont ezek a szertartásos tűzgyújtások arra utalnak, hogy a helyet sokáig szent helyként őrizték a közösség emlékezetében.
A rejtély
A kutatók számára továbbra is kérdés: miért épp ezt az egy nőt illette ez a különös eljárás, amikor minden más helybéli temetés teljes testtel történt? Valószínűleg személyéhez vagy társadalmi szerepéhez kapcsolódó különleges jelentőség állhat a háttérben, amely kiváltotta ezt a példátlan, közös erőfeszítéssel járó, látványos szertartást.
