Tükröt használó vadászok
Három kaliforniai kétfoltos polippal (Octopus bimaculoides) végeztek kísérleteket a Dartmouth Egyetem laboratóriumában. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy az állatok képesek-e megtanulni tükröt használni, hogy megtalálják a számukra láthatatlan élelmet. Az első lépésben a polipokat hozzászoktatták a környezetükbe helyezett tükörhöz. Ezután a valóság és a tükörkép kapcsolatát tanították meg nekik: egy üvegbe zárt élő rákot úgy helyeztek el, hogy a polip csak a tükörből láthatta. A zsákmány eléréséhez a polipnak 90 fokkal el kellett fordulnia, és elindulnia egy sarok körül.
A tudósok szerint az ember sem rendelkezik ösztönösen tükörhasználati képességgel, ezt is tanulni kell – ehhez hasonlóan sajátították el a polipok is ezt a tudást.
Virtuális zsákmány, valós teszt
Mivel a polipok tapintással is „szagolnak” és ízlelnek, a valódi zsákmány alkalmazása zavarta volna az eredményt, ezért egy vetített rák képével dolgoztak. A polipot egy elöl nyitott, dobozszerű ketrecbe helyezték, előtte tükörrel. A vetített rák a doboz mögött, balra vagy jobbra jelent meg, de csak a tükörből volt látható.
A feladat az volt, hogy a polip felismerje, merre van valójában a rák, és oda mozogjon. Nem a tükörhöz fordultak a polipok, hanem pontosan a megfelelő oldal felé indultak el – ott élő rákkal jutalmazták őket. Volt, amelyik inkább átmászott a doboz oldalán, mintsem hogy körbeússzon rajta. Az esetek 73%-ában helyesen választották meg az irányt. A kutatás során a polipok tekintetét (nézési irányát) is nyomon követték, megmérték, milyen rövid vagy hosszú útvonalat választanak, és megfigyelték, hogy egyre gyorsabban találták meg a helyes irányt.
Miért fontos az evolúció szempontjából?
Nem egyértelmű, de lehetséges, hogy ezek a képességek segítettek a polipok fejlődése során. Emberekkel való utolsó közös ősük egy körülbelül 350–500 millió éve élt, féregszerű lény lehetett – ennyire távoli evolúciós rokonság mellett is kifejlődött a tükrök eszközszerű használata. Ez arra utalhat, hogy különböző fajok hasonló nehézségekre hasonló megoldásokat találnak.
A polipok bonyolult, akadályokkal teli tengeri környezetben élnek: korallzátonyokon, tengerfenéken, ahol gyakran lesből támadnak zsákmányaikra – gyorsan kell cselekedniük, különben ők maguk is áldozatok lehetnek.
Ebből az következik, hogy fejlett belső térképpel rendelkeznek a környezetükről. Ez a kutatás azt sugallja, hogy a saját területükről is belső mentális térképet vezethetnek, ahogyan a vadászó állatok általában. A polipok így újabb példát mutatnak arra, hogy mennyire összetett lehet egy „egyszerű” tengeri élőlény gondolkodása.
