Hűvösebb, ritkább felsőlégkör: a szén-dioxid kulcsszerepe
A Föld felszíni légkörével ellentétben, ahol a szén-dioxid felmelegedést okoz, a felsőlégkörben a növekvő szén-dioxid-mennyiség paradox módon lehűléshez vezet. Magasabb régiókban a szén-dioxid nem elnyeli és visszatartja, hanem épp ellenkezőleg: visszasugározza a hőenergiát az űrbe, ezáltal ritkábbá és hűvösebbé teszi a felsőlégkört – ahol egyre több létfontosságú technológia, például a navigációs, kommunikációs vagy hadászati eszközök működnek.
Előrejelzés a gyakorlatban: mire számíthatunk a jövő nagy viharainál?
Egy amerikai–japán kutatócsoport részletes szimulációval vizsgálta a 2024. május 10–11-én lezajlott geomágneses szupervihart, amelyet erőteljes koronakidobódások váltottak ki. A modellezés a Föld teljes légkörének változásait vizsgálta 100-700 km magasságig, figyelembe véve a jövőben várhatóan magasabb szén-dioxid-szintű helyzeteket (2040, 2061 és 2084, a napciklus minimumánál).
Az eredmények szerint évszázadunk végére egy ilyen vihar idején a felsőlégkör sűrűsége jelentősen, 20-50%-kal csökkenhet a jelenlegihez képest. Mindezek ellenére, éppen a kezdetben alacsonyabb sűrűség miatt a vihar alatti relatív sűrűségnövekedés akár 2,5-3-szoros is lehet. Ez azt jelenti, hogy bár a légköri sűrűség összességében csökken, az extrém napviharok még erőteljesebb hatást gyakorolhatnak a műholdakra, mint manapság.
Sürgető alkalmazkodási kényszer a műholdiparban
A MI-alapú modellezés révén már pontosabban előrejelezhető, hogy a klímaváltozó világ milyen feltételeket teremt az űrben – és ez a műholdépítés, üzemeltetés, valamint a missziótervezés minden fázisára hatással lesz. Ebből következik, hogy a műholdas technológiára épülő modern életvitel csak akkor maradhat hosszú távon is sikeres, ha az iparág időben alkalmazkodik ahhoz a légköri átalakuláshoz, melyet maga az emberi tevékenység indított el.
