
A kutyák különleges sokféleségének eredete
Külön figyelmet érdemel, hogy a Montpellier-i Egyetem kutatója, Allowen Evin vezetésével végzett friss vizsgálat során 643 kutya- és farkaskoponyát elemeztek az elmúlt 50 000 évből. Az elemzés feltárta, hogy a jellegzetes, mai értelemben vett kutyakoponya csak a Holocén idején, körülbelül 11 000 éve jelent meg. Már ebből a korszakból is fennmaradtak egészen eltérő koponyájú kutyák.
A késő pleisztocénből, vagyis 129 000-től 11 700 évvel ezelőttig terjedő időszakból származó 17 ismert koponya szinte mind farkasszerű volt. Vagyis bár már ekkor elkülönültek egymástól a kutyák és a farkasok, a kutyaforma csak később alakult ki. Noha néhány, 11 000 évesnél régebbi leleten is felfedezhetők kutyás vonások, többségük még mindig erősen farkasra emlékeztetett.
Az adatok alapján a kutyák a korábban gondoltnál sokkal változatosabbak voltak már a kezdetektől fogva, ami megalapozhatta a mai extrém formagazdagságot is. Ez arra utal, hogy a különböző környezetek és az emberi társadalmak együtt formálták őket.
Kutya az ember oldalán: együtt vándoroltunk
Genetikai vizsgálatok már korábban feltárták, hogy két fő kutyavonal alakult ki úgy 20 000 évvel ezelőtt: egy keleti (kelet-ázsiai és sarkvidéki) és egy nyugati (európai és közel-keleti) ág. Örökségük még ma is felfedezhető. Shao-Jie Zhang vezetésével Kelet-Eurázsiából származó, az elmúlt 10 000 évből való 73 ősi kutya genomját elemezték.
A vizsgálatok szerint a kutyák genealógiája szorosan követte az emberi népmozgásokat. Amikor a földművesek vagy vándorló pásztorok átkeltek Eurázsián, kutyáik is velük tartottak, magukkal hordozva saját genetikai jellemzőiket. Ám akadtak kivételek: például egyes szibériai és közép-ázsiai vadászó-gyűjtögető közösségek kutyái genetikai szempontból keletiek maradtak, pedig gazdáik inkább nyugati eredetűek voltak.
Ez azt sejteti, hogy a kutyák nem csupán társak, hanem a kulturális csere és a kereskedelem fontos közvetítői is lehettek az egyes emberi csoportok között. Sőt, külön figyelmet érdemel, hogy a kutyák mint nélkülözhetetlen biokulturális csomagok kísérték az embereket – nem új kutyát szereztek az új helyeken, hanem magukkal vitték régi társaikat.
Együtt fejlődtünk, együtt változtunk
Noha a modern kutyadiverzitást sokáig az intenzív, mesterséges tenyésztéssel hozták összefüggésbe, az új kutatások szerint ennek alapjai már több ezer éve kialakultak. Az ősi kutyák morfológiai és genetikai sokszínűségét a természetes szelekció, az emberi beavatkozás és a környezeti hatások már régóta formálták, jóval azelőtt, hogy a ma ismert fajták létrejöttek volna.
A kutyák genetikai öröksége élő bizonyítéka az egykori emberi migrációknak, kereskedelmi utaknak és kulturális kapcsolatoknak. A jövőbeli vizsgálatok tovább árnyalhatják tudásunkat a kutyák eredetéről, elterjedéséről, végső soron pedig arról, hogyan lett a kutya az ember legrégebbi és legváltozatosabb társa.
