
Mágneses robbanás – nem csak elméletben
Ez az elképzelés egy 1969-es brit elmélethez, az úgynevezett fekete lyuk szuperradianciához vezethető vissza. Néhány évvel később a belarusz származású Jakov Zel’dovich felismerte, hogy ha egy forgó test sebessége nagyobb, mint a beérkező elektromágneses hullámé, akkor a test képes felerősíteni a hullámokat – ezt nevezzük ma Zel’dovich-effektusnak.
Laboratóriumi fekete lyuk bomba
A friss kísérletben a fizikusok egy alumíniumhengert forgattak villanymotorral, a henger köré három réteg fémből készült tekercset helyeztek, amelyek tükrökként visszaverték a mágneses hullámokat. Amikor a kutatók gyenge mágneses mezőt irányítottak a forgó hengerre, azt tapasztalták, hogy a visszavert hullám még erősebb lett: ez a szuperradiancia lényege. Amikor pedig a tekercsekből eltávolították az eredeti gyenge mágneses mezőt, a rendszer saját hullámokat generált, amelyeket a forgó henger robbanásszerűen felerősített – a Zel’dovich-effektus teljes erővel működött.
A fizika határait feszegetve
Sokszor olyan nagy energiákat értek el, hogy a laboratóriumi áramkörök alkatrészei egyszerűen felrobbantak a kísérletek során. Bár természetesen nem igazi fekete lyukat hoztak létre, az eredmények igazolták, hogy a forgási szuperradiancia és az exponenciális erősítés egyetemes jelenségek, messze túlmutatnak a fekete lyukakon. Az analóg modell így közelebb vihet minket a fekete lyukak forgásának, illetve olyan határterületeknek a megértéséhez, mint az asztrofizika, a termodinamika és a kvantumelmélet. Jelenleg a kutatás szakmai lektorálása folyik.