A skorpió, amely megelőzte saját korát
A Praearcturus gigas a korai devon időszak áradásos síkságain vadászott, amikor a szárazföld még jobbára parányi élőlények otthona volt, és a fejlett szárazföldi ökoszisztémák még éppen kialakulóban voltak. Ekkora testméretű ízeltlábú megdönti a korábbi elképzeléseket arról, mikor és hogyan fejlődhettek ki ekkora óriás ragadozók. A londoni Természettudományi Múzeum (Natural History Museum) kutatói modern képalkotó technológiák segítségével vizsgálták meg az eddig Anglia és Wales területén előkerült maradványokat.
Múltbeli rejtélyek és új megoldások
A 19. század óta ismert fosszíliákat sokáig egy óriási ászkarákként tartották számon. A skorpióelmélet felmerült már az 1980-as években is, de a töredékes leletek és a jellegzetes skorpiófarok hiánya miatt ezt végül elvetették. Az új vizsgálatok során azonban sikerült azonosítani az állatot, és több más, ugyanebből a kőzetrétegből származó példányról is kiderült, hogy a Praearcturus gigas-hoz tartoztak.
Félig vízi, félig szárazföldi életmód
Ezen felül a kutatók olyan lemezes képződményeket, úgynevezett epimerákat találtak a fosszíliák között, amelyek a mai rákok páncélján is megtalálhatók. Ez arra utal, hogy a Praearcturus életének egy részét vízben töltötte, ami segíthette abban, hogy ekkora méreteket érjen el. Az is felmerült, hogy a nagy termet részben azzal magyarázható, hogy a többi szárazföldi ragadozó ebben az időszakban még kicsi volt, így nem voltak vetélytársai.
Egyedülálló ragadozó az apró világból
A világ legnagyobb ismert skorpiója akkorára nőtte ki magát, amikor a szárazföldi élővilág még csak bontogatta szárnyait. Az új kutatási eredmények egyszerre döbbentenek meg és árnyalják az élővilág evolúciós történetét: hogyan tudott egy ilyen óriásragadozó megélni egy apró fajok által lakott világban? Az óriásskorpió története itt még nem ér véget, hiszen továbbra is kutatják titkait.
