Porcsapda a Jupiteren túl
A legújabb kutatások szerint a Jupiteren túli, porból és gázból álló gyűrű rendkívül hatékony, sokféle bolygóalapanyagot termelő gyárrá vált. Számítógépes szimulációk igazolták, hogy itt planeteszimálok – vagyis bolygók és aszteroidák építőkövei – nagyon különböző összetételben, egymást követő hullámokban formálódtak bő kétmillió év alatt. Például egyes planeteszimálok laza, poros anyagból születtek, mások masszívabb, korábban, forróbb helyeken képződött összetevők keverékéből.
Ennek következtében ez a régió egyszerre biztosította a szükséges viszonyokat ahhoz, hogy változatos kőzetszilánkok alakulhassanak ki: például a kizárólag a Jupiteren túl keletkező, szénben gazdag anyagú darabok is itt formálódtak.
Jupiter mint égi akadály
A Jupiter tömege magához vonzotta a körülötte lévő anyagot, így hiányt okozott a bolygó pályája mentén, de éppen ezzel együtt egy magasabb gáznyomású gyűrűt is létrehozott maga mögött. Ez egyfajta porcsapdaként működött, amely rengeteg törmelék összegyűjtésére volt képes. Már korábbi feltételezések is utaltak ilyen csapdák létezésére, de nem volt világos, hogy tényleg képesek-e hosszú időn át újabb és újabb, különböző objektumokat létrehozni.
A legmodernebb szimulációk azt mutatják, hogy igenis folyamatosan születtek eltérő anyagösszetételű planeteszimálok, és ez a Földön megtalálható, különböző típusú meteoritokkal is összhangban áll.
A meteoritokban őrzött múlt
A kutatók a meteoritok közül különös figyelemmel vizsgálták a szénkondritokat. Ezek a legrégebbi, legtöbb szenet tartalmazó meteoritok, amelyek feltételezhetően szintén a jupiteri gyűrűben születtek. A laboratóriumi vizsgálatok alapján ezek különböző szerkezetűek: egyesek finomszemcsések, törékenyek, míg mások szilárdabbak, és nagyobb, beágyazott szemcséket (zárványokat) tartalmaznak.
A szimulációk során sikerült mind a poros, mind a masszív törmelékrészecskék viselkedését modellezni. A legnagyobb planeteszimálokat inkább a nagyobb, masszívabb anyagok alkották, míg a kisebb porszemcsék hajlamosabbak voltak a szétoszlásra, a Naphoz történő áramlásra vagy a porcsapdában való felhalmozódásra.
Generációk egymás nyomában
A modellek feltárták, hogy a poros anyag mennyisége a kezdeti ötszázezer év alatt csökkent, majd jóval később ismét megnőtt, amiből különálló populációk jöttek létre. Így két hullámban kétféle planeteszimál-generáció született: az elsőt inkább törékeny anyag, a másodikat inkább tartósabb, szilíciumban gazdagabb összetevők alkották.
Ebből kifolyólag szinte biztosra vehető, hogy a legtöbb szokatlan összetételű meteorit – nemcsak a szénkondritok – ugyanebben a Jupiter melletti porcsapdában keletkezett, a Naprendszer születésének legelső időszakában.
