Kalap: tisztelet és lázadás jele
A 17. században szigorú szabályok határozták meg, hogyan kell viselni a kalapot, a „kalapetikettet”. A kalap levétele a tiszteletadás egyértelmű jele volt: főleg társadalmi rangot vagy hivatalos minőséget kellett így elismerni. Aki ezt makacsul megtagadta, az gyakran tiltakozott is egyben, és nem félt hangot adni véleményének.
A polgárháborús időkben a kalap viselése vagy levétele valódi politikai demonstrációvá vált. Egy 1630-as esetben egy zabkását áruló, szókimondó férfi csak addig vette le a kalapját a bíróságon, amíg a bírákra magisztrátusokként hivatkoztak – majd visszatette, mondván: mint püspökök, nem érdemelnek tiszteletet. Ez a fajta lázadás később mindkét oldalon elterjedt: a forradalmárok és a királypártiak egyaránt használták a kalapot élő szimbólumként.
Politikai szimbólummá válik a kalap
A leveller John Lilburne 1646-ban kalappal a fején jelent meg a lordok előtt, és demonstratívan befogta a füleit. A diggereket vezető William Everard és Gerrard Winstanley 1649-ben nem vették le a kalapjukat Fairfax tábornok (General Fairfax) előtt, miközben kijelentették: ő is csak ember. Magas rangú royalisták, például I. Károly is, a tárgyalások során szintén a fejükön tartották fejfedőjüket, ezzel is kifejezve, hogy nem ismerik el az ellenséges bíróságok tekintélyét.
A kivégzések előtt előfordult, hogy a halálraítélt látványosan levette a kalapját, ezzel a tömeg szimpátiáját keresve. Különös, de működött: a gesztus így a társadalmi helyzetből politikai üzenetté alakult, és az utca embere számára is egyértelmű volt.
Családi konfliktusok: egy apa furcsa büntetése
Nem csak a bíróságokon vagy a politikában robbant a „kalapháború”. 1659-ben Thomas Ellwood apja büntetésből elkobozta fiának minden kalapját, így a fiatalembernek vagy otthon kellett maradnia, vagy kalap nélkül lépett volna utcára – ami akkoriban olyan szégyent jelentett, mintha ma pizsamában sétálna az ember az utcán. Ellwood kvékerekkel barátkozott, akik híresek voltak arról, hogy nem vették le a kalapjukat, emiatt családi vihar dúlt. A fiatal férfi visszaemlékezései szerint apja szemében ez teljesen ésszerű döntésnek tűnt, mert egy kalap nélkül járó fiút biztosan társadalmi szégyen várt.
Miért tűnt el a kalapemelés hagyománya?
Elgondolkodtató, hogy mára a kalap mint társadalmi-szimbolikus tárgy szinte teljesen eltűnt Angliából. Egyesek szerint a kézfogás lépett a kalapemelés helyébe, de több tényező is közrejátszhatott: a társadalmi szokások egyszerűen lazultak, elterjedtek a parókák, és a zsúfolt városi környezetben egyre kevésbé volt praktikus fejfedőkkel bajlódni. Ennek alapján megállapítható, hogy a szokások együtt, több okból változtak meg.
Kalap: életbevágó fontosságú szükséglet
A 18. században, még a politikai feszültségek enyhülésével sem mondtak le a kalapról. Sokan inkább a pénzüket adták oda rablóknak, csak kalapjukat visszakövetelték – az Old Bailey bírósági jegyzőkönyveiben sorra szerepelnek ilyen esetek. 1718-ban például William Seabrook az életét is kockáztatta kalapja visszaszerzéséért, miután rablás áldozata lett. Úgy tűnt, a bűnözők is ismerték ezt az íratlan szabályt: ha valaki szó nélkül elengedte pénzét, legalább a kalapjával távozhatott.
Az egészségügyi szempont sem volt elhanyagolható: a borotvált fejre húzott parókák miatt az emberek még érzékenyebbek voltak, ezért orvosok is azt javasolták, hogy senki ne lépjen ki fedetlen fővel a hidegbe.
Közösségi szégyen: mihez hasonlított a kalap nélküliség?
Aki fedetlen fővel jelent meg a nyilvánosság előtt, azzal azt közölte, nincs mit veszítenie: lehetett nagyon szegény vagy nem egészen beszámítható. Volt, aki a saját pere alatt könyörgött, hogy legalább visszakapja a fejfedőjét, mert nem volt többje. Az angol társadalomban a kalap éppolyan fontos üzenetet közvetített, mint egy címer vagy egy nyilatkozat: azt, hogy valaki hogyan látja magát és a világot; hol a helye, és mennyi bátorsága van ahhoz, hogy ezzel szembe menjen.
