
Lenyűgöző ruhák a múltból
A középkori keresztény Núbia királyai, királyanyái és püspökei által viselt díszes ruhadarabokat most egészen új szemszögből ismerhette meg a világ. A 1200 éves freskók alapján rekonstruálták ezeket a viseleteket, kizárólag olyan anyagokat és festékeket használva, amelyek abban az időben Kelet-Afrika északkeleti részén – a mai Egyiptom és Szudán területén – is hozzáférhetők voltak.
A kész öltözeteket modellek viselték, akik olyan erővel jelenítették meg a keresztény elitet, hogy több nézőnek is könnyeket csaltak a szemébe. A hollandiai Hágában tartott fotózáson a szudáni modellek szinte arisztokratikus tartást vettek fel, amikor magukra öltötték az öltözékeket. Párizsban, Berlinben és más európai városokban tartott bemutatók visszaigazolták ezt a hatást.
A keresztény katedrális felfedezése
A núbiai freskókra már évtizedekkel ezelőtt rábukkantak, ráadásul a véletlennek köszönhetően. Az 1960-as években Egyiptomban megkezdték az Asszuáni-gát építését. A régészek sürgősen kutatták fel és mentették azokat a lelőhelyeket, amelyek az új, mesterséges Nászer-tó vize alá kerülhettek. Lengyel kutatók a Faras nevű helyen, az egykori Núbiai Királyság, Nobadia fővárosának romjai között eredetileg egy templomot kerestek, de egy meglepően jó állapotban fennmaradt keresztény katedrálisra bukkantak, amelyet több mint 150 falfestmény díszített a 8. és a 14. század között.
A festmények nagy részét azóta restaurálták, és a Szudáni Nemzeti Múzeumba, valamint a Varsói Nemzeti Múzeumba szállították.
Núbiában a kereszténység felvétele a 6. század közepére nyúlik vissza, az egyház és az állam szoros összefonódásával. A katedrális freskói ennek az összetett hatalmi rendszernek az ikonikus üzenetét közvetítették: az uralkodók és püspökök Isten akaratából vezették az országot, az ő megbízásából töltötték be tisztségüket.
Külön hangsúlyt kapott a „királyanya” szerepe is, hiszen Núbiában évszázadokon át matrilineáris öröklési rendszer működött. Azaz nem a regnáló király fia következett az uralkodásban, hanem a király nővérének fia. Ezt a rendszert csak rövid időre váltotta fel a pátriárchális öröklés, mielőtt a 12. században visszatértek az anyai ágon történő utódlásra. A freskókon a királyanyákat gyakran a Szűz Mária földi megfelelőjeként ábrázolták.
A freskóktól a kifutóra
A Faras katedrális freskói nem egyszerre, hanem évszázadokon át készültek, így jól kirajzolódnak a változó divatirányzatok. Az első ábrázolásokon szinte pontos bizánci másolatok jelentek meg, később viszont új, helyi és iszlám hatások is feltűntek: például szalagok, nadrágok, sőt íjászokat is ábrázoltak. Mindeközben megmaradt az alexandriai kopt patriarchátus fennhatósága.
A freskók így nemcsak esztétikai, hanem kommunikációs funkciót is betöltöttek – igaz, csupán két dimenzióban. A kutatók ezért arra voltak kíváncsiak, milyen lesz, amikor a ruhákat húsvér emberek viselik. Mi változik tartásukban, mozdulataikban, milyen érzést kelt ez a nézőben.
A textíliák kiválasztása érdekében kizárólag azokat a festékeket és anyagokat használták, amelyeket a korszak írott forrásai és régészeti leletei is alátámasztanak. Olyan természetes (növényi alapú) festékekkel kísérleteztek, amilyeneket akkoriban Afrikában használtak, pamuton, vásznon, selymen, gyapjún. A blokkmintázatú díszítések, hímzések és applikációk is pontosan követték az eredeti freskók részleteit. Végül több száz ruhaanyag közül a Varsói Nemzeti Múzeum freskóinak eredetijével legjobban egyező darabokat választották ki.
A projekt előremutató példa arra is, hogy a középkori Núbia társadalma mennyire sokszínűen integrálta a különböző kultúrák és korszakok hatásait – mindezt már a kifutón, élőben is megtapasztalva.
