Nem csak a koszorúerek számítanak
A szívinfarktus tipikusan elzáródott koszorúér miatt alakul ki: a szívizom nem kap elég oxigént, és károsodik. Bár a műtétek megszüntethetik a vérellátási zavart, maga a szívizom ettől még nem regenerálódik magától, és ha nem gyógyul elég gyorsan, akkor hegszövet veszi át az izom helyét. Ez a hegszövet viszont sokkal rosszabbul pumpál, szívelégtelenséghez vezethet.
A szívbetegségek még mindig az első számú halálok az USA-ban is. Ha sikerülne a szívinfarktus utáni hegszövetképződést mérsékelni, sokkal kevesebben halnának meg szívelégtelenségben. A kihívás az, hogy a szívizomhoz szinte lehetetlen célzottan gyógyszert juttatni anélkül, hogy komoly, invazív beavatkozásra lenne szükség.
Az öngyorsító RNS titka
A mostani kutatásban a Texas A&M Egyetem tudósai egy önmagát sokszorozó RNS-t, úgynevezett saRNS-t fecskendeztek az egerek és disznók hátsó lábának izomzatába. Ez az RNS megtanítja a sejteket arra, hogy egy proANP nevű fehérjét gyártsanak, amely a véráramba kerülve szívet gyógyító ANP hormonná alakul. Ez a molekula a természetes szívfejlődésben is kulcsszerepet játszik, újszülötteknél jóval magasabb szinten van jelen, mint felnőtteknél.
Az ötlet onnan jött, hogy talán az ANP mesterséges emelésével sikerülhet a felnőtt állatok szívének regenerációját is elősegíteni. A saRNS azért különleges, mert több héten keresztül fenntartja a fehérjetermelést, nem tűnik el olyan gyorsan, mint a COVID-19 elleni mRNS-vakcinákban használt mRNS.
Következésképpen valamivel kevésbé kell aggódni az injekció biztonsága miatt, hiszen ugyanazzal a módszerrel juttatják be, mint az ismert vakcinákban.
Meddig juthat el az eljárás?
Eddig csak egerekben és disznókban működött a módszer, embereken még nem tesztelték. Bár a korábbi, más típusú natriuretikus peptidekkel végzett vizsgálatokban nem született átütő siker, most először sikerült az ANP-t egyetlen, hosszú hatású injekcióval célba juttatni. A tudományos világ óvatosan optimista: előbb pontosan meg kell határozni, milyen dózis lenne biztonságos embernél, és hogy valóban képes-e megelőzni a hegesedést.
További vizsgálatok szükségesek, hogy kiderüljön, ténylegesen hogyan működik a mechanizmus, hosszú távon mennyire biztonságos, és valóban javítja-e az infarktus utáni regenerációt. Ha minden akadályt sikerül leküzdeni, az újítás teljesen megváltoztathatja a szívinfarktus utáni felépülést.
