Az űr legnagyobb szökevénye
Külön figyelmet érdemel, hogy a szupernagy tömegű fekete lyukak általában galaxisok középpontjában helyezkednek el, ott uralva a környezetüket, és tömegük miatt ritkán mozdulnak el. Azonban az RBH-1 névre keresztelt objektum ennek ellentmond, hiszen akár hárommillió kilométer/órás, óránkénti sebességgel száguldhat az univerzumon át, tömege pedig a Napénak tízmilliószorosa is lehet. Ez a különös objektum valóságos kozmikus monstrum, amely intergalaktikus térségekben száguld, és valószínűleg anyagáramot húz maga után, hasonlóan ahhoz, amikor egy nagy test sűríti maga előtt a gázt, amelyben új csillagok is születhetnek.
A véletlen felfedezés
Az RBH-1-et teljesen véletlenül fedezte fel egy kutatócsoport, miközben a Hubble Űrteleszkóp adatain dolgoztak. Egy törpegalaxist vizsgáltak, amikor egy hosszú, egyenes fénycsíkra lettek figyelmesek, amely egy távoli galaxissal állt egy vonalban. Az ezt követő elemzések kimutatták, hogy az objektum 7,7 milliárd fényévre van a Földtől, és lenyűgöző, mintegy 200 000 fényév hosszú – vagyis kétszer olyan hosszú, mint a Tejútrendszer átmérője. A spektrum azt mutatta, hogy az objektum gázt és csillagokat is tartalmaz, a végén pedig egy fényes gázcsomó található, amely közel 50 millió Napnak megfelelő fényt bocsát ki.
Mi történhetett?
A kutatók több lehetőséget is megvizsgáltak: felmerült, hogy egy galaxisütközés törmeléke, vagy egy nagy sebességgel mozgó galaxis által hátrahagyott gázcsóva lehet, de végül logikusabbnak tűnt, hogy egy galaxis középpontjából kirepített szupernagy tömegű fekete lyuk száguld el, maga után húzva az anyagot. Bár elsőre hihetetlennek tűnik, hogy ekkora fekete lyukak szabadon kóboroljanak, galaxisok összeolvadásakor valós lehetőség, hogy az egyesülő fekete lyukak gravitációs rúgást kapnak, amely akár ekkora sebességgel is kizökkentheti őket az adott galaxisból. Három galaxis ütközésekor akár egy harmadik fekete lyuk is kidobódhat.
Lapos galaxis vagy menekülő óriás?
A történet azonban fordulatot vett, amikor egy másik csillagászcsoport azt állította, hogy valójában egy rendkívül lapos, dudor nélküli galaxisról lehet szó, amelyet éppen az éléről látunk – így is magyarázható a hosszú, egyenes fényvonal, valamint a gáz- és csillagösszetétel. Az ellenzők úgy érvelnek, hogy egy fekete lyuk nem lenne képes elég erős anyagáramot maga mögött hagyni ahhoz, hogy csillagkeletkezés induljon meg, ráadásul a csillagok kialakulásához szükséges idő is túl rövid lenne, ha tényleg csak 39 millió éve hagyta el eredeti galaxisát.
Újabb bizonyítékok, újabb ellentétek
A felfedezőcsapat a James Webb Űrteleszkópot vetette be, hogy infravörös spektrumokat szerezzen az objektumról, és kiderítse, tényleg egy fekete lyuk okozta lökéshullámról van-e szó. Az adatok alapján a gáznak a szerkezet végén tapasztalt sebességcsökkenése – mintegy 600 km/s-os – arra utal, hogy egy hiperszonikus fekete lyuk lökéshulláma is lehet a jelenség hátterében.
Ennek ellenére a másik kutatócsoport ugyanezeket az adatokat szokványos, csillagokat létrehozó galaktikus gázfelhőként értelmezte, ami inkább egy éléről látszó galaxisra utal, mint egy menekülő fekete lyuk markáns nyomára.
Végső válasz még nincs
Az álláspontok egyelőre nem közeledtek egymáshoz, mindkét oldal erős érveket sorakoztat fel, de a végső válasz még várat magára. Akár egy kozmikus fekete lyuk száguldása áll a háttérben, akár egy különösen furcsa galaxis létezéséről van szó, mindkét lehetőség óriási izgalommal szolgál a csillagászat számára. Az ilyen tudományos viták viszik előre az ismereteinket: egyik tábor sem kívánja bizonytalanul hagyni az ügyet, így további vizsgálatok és megfigyelések várhatók. Az biztos, hogy az univerzum mindig tartogat meglepetéseket – az RBH-1 titka egyelőre még megfejtésre vár.
